
Claudiu Târziu szerint az AUR kormányon is jó teljesítményre képes
Fotó: Facebook/Claudiu Târziu
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a 2024-ben esedékes valamennyi választást meg akarja nyerni – nyilatkozta az alakulat vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu szombaton a párt rendkívüli gyulafehérvári kongresszusán.
2023. december 02., 15:582023. december 02., 15:58
Claudiu Târziu szerint a győzelem számukra nemcsak az első hely, hanem az abszolút többség megszerzését jelenti, ugyanis át akarják venni az ország vezetését, meg akarják mutatni az embereknek, hogy nemcsak ellenzéki pozícióban, hanem kormányon is jó teljesítményre képesek.
Târziu azt is elmondta, hogy pártja az európai parlamenti választások után jelenti be, ki lesz a jelöltje az elnökválasztáson. „Akkor már biztosan tudni fogjuk, kik lesznek a lehetséges ellenfeleink, és ennek függvényében döntjük majd el, kit indítunk, hogy az AUR jelöltje nyerje meg a választást” – idézte az Agerpres hírügynökség a szenátort.
Az AUR rendkívüli kongresszusa elfogadta szombaton Gyulafehérváron A 2024-es választási év – szuverenizmus és szuverenitás között című nyilatkozatot a pártnak a szuverenista áramlat megerősítésére és romániai érvényesítésére vonatkozó stratégiájáról. „Az európai uniós tagállamok szuverenistáinak, konzervatívjainak és hazafiainak meg kell változtatniuk az Európai Parlament, az Európai Bizottság összetételét és az EB jelenlegi öngyilkos politikáit” – fogalmazott.
A dokumentum szerint a parlamenti választásokon a „szilárd többség” megszerzése a cél. Ugyanakkor az AUR „erős vezetőt akar a Cotroceni-palotába juttatni, aki elkötelezett a szuverenista értékek iránt, és képes méltósággal képviselni a nemzeti érdekeket külföldön”.

Több mint 2400 katona és belügyi alkalmazott vonul fel mintegy 150 katonai járművel a bukaresti Diadalív alatt a román nemzeti ünnep alkalmából pénteken. Az AUR több mint hatezer szimpatizánsa vett részt péntek Gyulafehérváron az „egyesülés menetén”.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!