A Tãriceanu-kabinet karcsúsítását szorgalmazzák a demokraták

Ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot a hétvégén a koalíciós pártok berkeiben a kormányátalakításról, amelynek kérdése kormánypárti források szerint szerepelhet a koalíció és a D. A. Szövetség vezetőségének mai értekezletén.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. május 22., 00:002006. május 22., 00:00

A kormány szerkezeti átalakításával és a személyi cserékkel kapcsolatos vita azután erősödik fel újra, hogy Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök az Európai Bizottság országjelentése ismertetésének másnapján leszögezte: a következő időszakban nem várhatók módosulások a kormánystruktúrában.
A Mediafax hírügynökségnek a hét végén névtelenül nyilatkozó demokrata párti (PD) vezetők szerint az alakulat a jelenlegi huszonháromról tizenhatra, legfeljebb tizenhétre csökkentené a minisztériumok számát. A demokraták elképzelései szerint a karcsúsított kormányban a jelenlegi három államminiszter helyett egyetlen, pontosan megszabott hatáskörrel rendelkező miniszterelnök-helyettes dolgozna, a posztot a PD egyik politikusa töltené be. Demokrata források szerint Vasile Blaga belügyminiszter tölthetné be a kormányfő-helyettesi funkciót, Markó Béla, valamint George Copos (PC) államminiszteri posztja megszűnne. Ugyanezek a források azt állítják, hogy hasonlóképpen megszűnne többek között az RMDSZ-es Winkler Gyula kereskedelmi miniszter és Borbély László területfejlesztési miniszter posztja is. Hírügynökségi információk szerint a négy koalíciós párt jelentős kormányátalakítást tervez, amelynek bejelentése azt követően történne, hogy a PD, a PNL, az RMDSZ és a PC megállapodnak a központi adminisztráció posztjainak elosztásáról.
Hasonlóan vélekedett Bogdan Olteanu (PNL), a képviselőház elnöke is, aki azt nyilatkozta, tudomása szerint a kormányátalakítás kérdése is szerepel a koalíciós pártok, illetve a liberális-demokrata szövetség mai vezetőségi értekezletén. Cezar Preda, a PD alelnöke tegnap kijelentette, a D. A. Szövetség országos vezető tanácsának mai ülésén javasolni fogja a kormány átalakítását, és rugalmas, hatékony, jól teljesíteni képes kabinet kialakítását. Preda elmondta, javaslata szerint az új kormány tizenhat minisztériummal működne, a közigazgatási és belügyi tárca vezetője pedig az egyetlen államminiszteri posztot is betöltené.
Markó Béla államminiszter ugyanakkor tagadta, hogy a koalíción belül felmerült volna a kormányátalakítás kérdése, és alaptalannak nevezte az ezzel kapcsolatos híreszteléseket. Az RMDSZ elnöke szombaton egy nagyváradi politikai fórumon kijelentette: bár szükségesnek tartja a kormányátalakítást, hiszen a tárcák és miniszterek, kormányhivatalok és ügynökségek számát szerinte is csökkenteni kellene, erre csak az EU-csatlakozás után kerülhet sor, mivel a jelenlegi koalíciós állapotok nem teszik lehetővé az átszervezés gyors lebonyolítását. Hasonló álláspontra helyezkedett Winkler Gyula tárca nélküli kereskedelmi miniszter is, aki hangsúlyozta: az RMDSZ továbbra is az ország politikai stabilitását tartja szem előtt, mivel a következő időszakban a kormánynak teljesítenie kell az uniós csatlakozással kapcsolatos célkitűzéseket.
„A Konzervatív Pártnak (PC) nincs tudomása arról, hogy a D. A. Szövetséget alkotó pártokon belül felvetődött a kérdés” – szögezte le Bogdan Ciucã, a párt szóvivője. Hozzátette, a demokraták esetleges kormányátalakítási javaslatát meg kell vitatni a koalíció vezetőségében. Ezzel szemben Bogdan Pascu, a PC képviselőházi frakcióvezetője tegnap kijelentette, pártja elvileg támogat minden olyan intézkedést, amely hatékonyabbá teheti a kormány munkáját, és amelynek nyomán bizonyossá válhat Románia 2007. január 1-jei EU-csatlakozása.
A kormányzati struktúrák hatékonyabbá tétele mellett foglalt állást szombaton George Pogea (PD) államminiszter is, de tagadta, hogy a PD-ben felvetődött volna a kormányátalakítás kérdése. Pogea nyilatkozata ellentmond Ioan Oltean PD-alelnök egy nappal korábban tett kijelentésének, miszerint elérkezett az ideje a kormány átalakításának, és egy rugalmasabb kormányzati struktúra létrehozásának. Oltean úgy vélekedett, a jelenlegi kabinet túlméretezett, a szaktárcák száma nem felel meg a valós igényeknek, a kormány szerkezete pedig nincs összhangban az EU-tagállamokéval.
Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő egy tegnapi televíziós műsorban leszögezte: kormányával együtt végig kívánja vinni a parlamenttől kapott mandátumát. A miniszterelnök kifejtette, a kormány átalakítására bármikor, előzetes bejelentés nélkül sor kerülhet, de nem tartja időszerűnek a változtatásokat egy olyan időszakban, amikor a kormányzat összehangolt erőfeszítésére van szükség. Tãriceanu szerint a politikai érettség és felelősség hiányát jelezné egy politikai válság előidézése, amely instabilitáshoz vezetne, és veszélybe sodorná a 2007. január 1-jei uniós csatlakozás lehetőségét.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot