Hirdetés

A szakszervezeti vezetők vagyonosodását vizsgálják a korrupciós vádak miatt

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tizenhárom szakszervezeti vezető vagyoni helyzetét vizsgálja – derült ki szerdán annak kapcsán, hogy egy volt vámtiszt, Marius Ungureanu kedden súlyos vádakat fogalmazott meg Vasile Maricával, a Sed Lex közalkalmazotti szakszervezet vezetőjével kapcsolatosan.

Balogh Levente

2011. február 16., 16:172011. február 16., 16:17

Mint arról beszámoltunk, Ungureanu szerint Marica volt az, aki a „vámosmaffiát” irányította, csak az tarthatta meg állását vagy számíthatott előléptetésre, aki fizetett neki. Livia Săplăcan, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szóvivője ugyanakkor szerdán közölte: eddig nem érkezett hivatalos feljelentés Marica ellen.

Az ANI által a szakszervezeti vezetők vagyonosodásának vizsgálata céljából indított eljárás nem közvetlenül Ungureanu vádjaihoz kapcsolódik, mint kiderült, már három hónappal ezelőtt elkezdődött, és egyrészt az érintettek által benyújtott vagyonnyilatkozatok alapján indult, másrészt feljelentések, illetve a sajtóban megjelent cikkek alapján. A tizenhárom érintett között ott van Marica is, de vizsgálják Dumitru Costint, az Országos Szakszervezeti Tömb, Bogdan Hossut, az Alfa Kartell, Anton Hadărt, az Alma Mater, Vasile Lincut, a Pro Lex, Marius Gruiát, a SNPPC, Marius Petcut, a CNSLR Frăţia, Ion Popescut, a CNS Meridian, Ion Albut, szintén a Meridian, Gheorghe Isvoranut, a Spiru Haret, Marius Nistort, ugyancsak a Spiru Haret, Liviu Lucát, a Petrom és Sorin Dumitraşcut, a büntetés-végrehajtási szakszervezet vezetőjét.

A vizsgálat hírére reagálva Bogdan Hossu kifejtette: azt várja, hogy minden szakszervezeti vezető vagyonosodását megvizsgálják, ugyanakkor az ANI eljárását jogsértésnek tartja. Szerinte az ANI működéséről szóló törvény önmagában sérti az érdekvédelmi szervezetek megalakításáról szóló jogszabályt.

Marius Nistor szerint az állami intézmények kötelessége az, hogy a feladatukat végezzék, ugyanakkor rámutatott: az, hogy vizsgálat zajlik, még nem jelenti azt, hogy a vizsgált személyek ellen vádak fogalmazódtak volna meg.

Dumitru Costin szerint „amennyiben az ANI-vizsgálat azt az eredményt hozza, hogy ő hazug és bűnöző”, akkor be fogja perelni a feddhetetlenségi ügynökséget.

Anton Hadăr megfélemlítésként értékelte az ANI-vizsgálatot.

Traian Igaş belügyminiszter mindezek kapcsán csak annyit jegyzett meg: az ANI-nak mindenkit meg kell vizsgálnia, akinél ez indokoltnak tűnik.

Bőbeszédűbb volt viszont Costică Canacheu, a képviselőház védelmi bizottságának demokrata-liberális párti elnöke, aki szerint a hatóság figyelmét az keltette fel, hogy a vizsgált szakszervezeti vezetők már hosszú ideje tisztségben vannak, ezen időszak alatt pedig jelentős vagyonra tettek szert. „Ugyanakkor mindannyiuk esetében alkalmazzuk az ártatlanság vélelmét. Egyesekre vonatkozóan az ártatlanság bizonyára valóban beigazolódik, ugyanúgy, ahogy másoknak viszont problémáik adódhatnak” – vélte a bizottsági elnök.

Az ANI-nak egyébként semmilyen, szankció kirovására vonatkozó jogköre nincs: csupán annyit állapíthat meg, hogy a vizsgált személyek jövedelme és vagyongyarapodása között aránytalanság tapasztalható, majd jelentését továbbíthatja az adóhivatalhoz és a bűnügyi szervekhez, amelyek döntenek a további intézkedések szükségességéről. A „jelentős eltérés” egyébként a 10 ezer eurót meghaladó összeget fed.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés