Hirdetés

A politikai vándorlás a kormánypártoknak kedvez

Pârvulescu: merénylet a pártjukat elhagyó helyi elöljárók tisztségüktől való megfosztása Demokráciaellenes merényletnek nevezte Cristian Pârvulescu politikai elemző a helyi tanácsosok jogállását szabályozó törvénymódosítást. A jogszabály értelmében ugyanis elveszítik tisztségüket azok a politikusok, akik kilépnek abból a pártból, amelynek listáin polgármesteri, helyi vagy megyei tanácsosi mandátumhoz jutottak.

2006. augusztus 11., 00:002006. augusztus 11., 00:00

A törvénymódosítást követően 45 napos határidőt szabtak a helyi elöljáróknak politikai helyzetük tisztázására, a határidő pedig csütörtökön járt le. Cristian Pârvulescu szerint a jogszabály módosításával nem gátolják meg a politikai vándorlást a közéletben, viszont lehetőséget adnak a pártvezetőknek, hogy diktatórikus rendszert vezethessenek be saját szervezetükbe, és hogy kiiktathassák belső ellenzéküket. Ennek következtében a politikai életben oligarchia alakulhat ki, a párt helyi beosztottjai pedig kizárólag a megyei pártelnökök „jóindulatának köszönhetően” tarthatják meg tisztségüket, attól való félelmükben pedig, hogy elvesztíhetik ezt, szemet hunyhatnak korrupciógyanús ügyek fölött – véli a Krónika által megkérdezett elemző. Pârvulescu önmagában erkölcstelennek tartja a politikai migrációt, szerinte ez a jelenség ismeretlen politikailag érettebb államokban. Mindezek ellenére a Pro Democraþia Egyesület elnöke úgy véli, a vándorlás megakadályozását a pártoknak belső szinten kellett volna elérniük, egy erkölcsi reform által, amelynek révén a tagokat lojalitásra kötelezték volna. Pârvulescu hangsúlyozta, a politikai vándorlást nem kellene személyekre leosztani, hiszen a jelenség tulajdonképpen a pártok „doktrínai válságát” jellemzi. A politikai elemző véleményét a Demokrata Párt (PD) példájával támasztotta alá, amely szerinte 2004-ben még szocialista elveket valló pártként indult a választásokon, kormányra kerülésük után pedig a párt vezetői hivatalosan jobboldali elvrendszert honosítottak meg. Emiatt a párt tagjai közül sokan konfliktusba kerültek a pártvezetéssel, és távoztak a pártból. A politikai elemző a független jelölteket tartja valódi opportunistáknak, akik általában tisztségük elnyerése után iratkoznak be a kedvező helyzetben levő pártokba. Szerinte az lenne a megoldás, ha jogszabály révén megtiltanák a pártoknak, hogy polgármesteri vagy helyi és megyei tanácsosi tisztséget betöltő politikusokat fogadjanak be. Pârvulescu ugyanakkor úgy véli, esetleges kormányra kerülése után a Szociáldemokrata Párt (PSD) módosítani fogja a jelenlegi törvényt. A PSD ugyanis statisztikailag a legnagyobb vesztese a politikai migrációnak, ami Pârvulescu szerint ellenzékbe kerülésével magyarázható. Míg kormányon volt, a PSD jelentett menedéket a „parvenük” számára, ez pedig nem erősítette a pártot, elvégre a 2004-es választások elvesztése miatt belső hatalmi harcok áldozatává vált. Ellenzékbe kerülése óta a PSD-től 200 polgármester és helyi, illetve megyei tanácsos távozott, többségük a PD-be igazolt át. A PSD egyébként több ízben is azzal vádolta a PD-t, hogy agresszív toborzó politikát folytat ellenük. A liberálisok szintén közkedvelt befogadói a politikai vándoroknak: habár hivatalosan még nem összesítették az erre vonatkozó adatokat, körülbelül 15 százalékos gyarapodásra számítanak 2004-hez képest. A nagy-romániások büszkélkednek: Lucian Bolcaº alelnök szerint 150 helyi elöljáróval gazdagodtak, és csak hárman távoztak. A politikai migráció szempontjából az RMDSZ maradt a legösszetartóbb szervezet. 2004 óta csak Szántó Árpád Beszterce megyei tanácsos távozott, aki a PSD-hez igazolt át.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés