A közéleti szereplõk Románia kudarcának ítélik meg a liberális politikus visszautasítását
Barta Zoltán • Új európai biztost kellett javasolnia Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöknek, miután Varujan Vosganian lemondta jelölését. A liberális szenátort ugyanis csütörtökön José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nem nevezte ki hivatalosan Románia EU-biztosának, miközben a román sajtó arról számolt be, hogy Vosganian szekus besúgó volt. Eközben Törökország is aggályait fejezte ki az örmény származású politikus jelölése miatt. A törökök azt nehezményezik, hogy Vosganian jelentõs szerepet játszott abban, hogy Románia elítélte az örmény népirtást. Vosganiant többek között azzal is meggyanúsították, hogy részt vett a Nemzeti Befektetési Alap (FNI) csõdbe juttatásában. Ezt követõen Vosganian mondta jelölését, bár tagadta a szekusmúltjára vonatkozó vádakat, lejárató kampánynak minõsítve. Ugyanakkor kifejtette: õt is megkárosította a FNI összeomlása.
Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ új EU-biztost jelölt, a nevét azonban nem árulta el. Egyes források szerint az új jelölt Leonard Orban integrációs minisztériumi államtitkár lehet, miután Mihai Rãzvan Ungureanu külügyminiszter elutasította a jelölést. A lehetséges EU-biztosjelöltek között szerepel Anca Boagiu integrációs, valamint Monica Macovei igazságügyi miniszter neve is. Varujan Vosganian sikertelen jelölése újabb konfliktushelyzetet teremtett a Cotroceni- és a Victoria-palota között. Traian Bãsescu államfõ ugyanis Románia kudarcának nevezte Vosganian brüsszeli elutasítását, és bejelentette: maga is szerepet vállal az új jelölt kinevezésében. Az egyik központi napilapnak kijelentette: „Az EU-biztos nem a Nemzeti Liberális Pártot, Cãlin Popescu-Tãriceanut, Sorin Ovidiu Vântut, Dinu Patriciut vagy a Szekuritátét képviseli, hanem Európát, és az egységes Európában Romániát.” A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy noha a kormány hatáskörébe tartozik az EU-biztosjelölt megnevezése, az államfõt is értesítették a döntésrõl. Az államfõi hivatal szerint Bãsescu és Tãriceanu az új jelölt kinevezésérõl is egyeztetett, bár korábban Bogdan Olteanu képviselõházi elnök úgy nyilatkozott, hogy az államelnököt nem vonják be a tárgyalásokba. A közéleti szereplõk eltérõen ítélik meg, hogy kinek a felelõssége a kudarc. Theodor Stolojan elnöki tanácsos, a miniszterelnök egyik leghevesebb bírálója Tãriceanut hibáztatja Vosganian sikertelensége miatt. Crin Antonescu, a PNL képviselõházi frakcióvezetõje az államfõre és a miniszterelnökre egyaránt támadta. Antonescu azt nehezményezi, hogy Traian Bãsescu a tárgyalások során nem az államelnöki hivatalt, hanem a Demokrata Pártot képviselte, és az ország tekintélyét figyelmen kívül hagyva a védelmi miniszter lemondása ellenében hagyta jóvá, hogy az EU-biztosjelölt liberális legyen. Antonescu Tãriceanut azzal vádolja, hogy szörnyû helyzetbe hozta a PNL-t, és maga is hozzájárult Románia külügyi kudarcához. A frakcióvezetõ szerint a kormányfõnek jóval korábban nemzetközi szinten is lobbiznia kellett volna Vosganian elismeréséért. Kelemen Hunor RMDSZ-képviselõ véleménye szerint Bãsescu nagyon okos politikai játszmát folytat, ugyanis õ aratja le a babérokat, ha az új jelölt sikerrel jár. Mihai Tãnãsescu szociáldemokrata alelnök Tãriceanut bokszzsákhoz hasonlította, „aki ugyan megszokta a kemény ütéseket, ezúttal azonban kiütéses vereséget szenvedett”.

Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).