2007. március 26., 00:002007. március 26., 00:00
A tárcavezető elmondta:hihetetlen, hogy egyetlen ilyen esetben sem történtsemmiféle hatósági kihágás. Eztazzal indokolta, hogy Romániában a hatóságokegyfajta önvédelmi mechanizmust működtetnek. „Azaz érzésem, hogy visszatérünk a kilencvenesévek elején megtapasztalt helyzetbe. Jól tudjuk,hogy a rendőrség erőszakosan lépett fel a romákkalszemben, ennek ellenére senkit nem büntettek meg, mivel ahatóságok gyakorlatilag nem alkalmazták atörvényeket” – fogalmazott a tárcavezető.Példaként Macovei az 1993-as hadrévi eseményeketemlítette, amikor szerinte a hatóságok a „benem avatkozás útján avatkoztak bele atörténtekbe”. Mint ismeretes, a négy halálosáldozatot követelő hadrévi véres incidensegy utcai szóváltás miatt robbant ki atöbbségében romák lakta Maros megyeitelepülésen: a helybéli románok többromát meglincseltek, tizennégy házatfelgyújtottak. A Hadrévre kiküldött rendőrökmeg sem próbálták leállítani afelbőszült tömeget, sőt tanúvallomásokszerint parancsnokuk kijelentette: „felőlem azt csináltok acigányokkal, amit akartok”. Az események utána hadrévi romák előbb a romániaitörvényszékekhez, majd az Európai EmberjogiBírósághoz fordultak.
„A nemzetközi bíróságonmegállapították, hogy a román hatóságokhibáztak, valamint hogy az ügyben indítottkivizsgálások felületesek és pontatlanokvoltak. Ennek ellenére Romániában nem emeltekvádat senki ellen, nem ítéltek el senkit, ésnem is büntettek meg senkit” – mutatott rá Macovei.
A romák elleni rendőritúlkapások mellett az igazságügyi minisztermás témákról is nyilatkozott. Ígypéldául közölte: a politikai elítéltekrehabilitációjára az IgazságügyiMinisztérium kidolgozott már egy törvénytervezetet.Macovei hozzátette: a dokumentumnak nincs köze FrundaGyörgy RMDSZ-es szenátor azon kéréséhez,hogy a tárca tegye lehetővé az 1956-os forradalomnyomán halálra ítélt és kivégzettáldozatok rehabilitációját ésújratemetését. „Természetesenszeretném, ha ez a kérdés mielőbb megoldódna”– jelentette ki Monica Macovei, hozzátéve azonban,hogy az ügyben nem az igazságügyi, hanem abelügyminisztérium az illetékes, mivel azok abörtönök, ahol a kivégzések történtek,utóbbi tárca felügyelete alatt álltak.„Ennek ellenére azonnal levélben fordultam abelügyminisztériumhoz, mihelyt megkaptam Frunda Györgykérelmét” – mondta Macovei. Hozzátette:hasonló kéréssel fordult a SzekuritátéIrattárát Vizsgáló OrszágosTanácshoz (CNSAS), valamint a védelmi minisztériumhoz,hogy a katonai törvényszéki ítéleteketazonosítsák.
Az igazságügyi miniszter ahétvégén megismételte: nincs szándékábanlemondani tisztségéről. „Folytatni akarom akorrupcióellenes harcot, és biztosítani akaromazok függetlenségét, akik ezeken az ügyekendolgoznak” – szögezte le Monica Macovei. A tárcavezetőMarkó Béla miniszterelnök-helyettes azon múltheti kijelentésére is reagált, amelyben az RMDSZelnöke azt állította, Macoveinek távozniakellene. „Nincs semmiféle konfliktusom Markó Bélávalvagy az RMDSZ-szel, mindössze a nyilvánosság elétártam a szövetség álláspontjáta korrupcióellenes harc folyamatában, amikor elleneztékaz Országos Feddhetetlenségi Ügynökség(ANI) létrehozására vonatkozótörvénytervezet elfogadását” – mondta.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).