Hirdetés

A civil szféra zsarolással vádolja Traian Bãsescut a nemzetbiztonsági törvénytervezet kapcsán

Megütközést okozott a civil szférában a nemzetbiztonsági törvénycsomag tervezete, amelyet tegnap közvitára bocsátottak. Renate Weber, a Nyitott Társadalomért nevű civil szervezet elnöke úgy vélte, a törvénytervezet az 1991-es nemzetbiztonsági törvénycsomaghoz hasonlít, amelyben túlzott hatáskörrel ruházzák fel a titkosszolgálatokat, ezzel pedig megsértik az emberi jogokat is. Weber nehezményezte, hogy a tervezet szövege félreértelmezhető, emiatt túlkapásokra adhat lehetőséget.

2006. július 27., 00:002006. július 27., 00:00

A volt elnöki tanácsos továbbá utalva Omar Hajszam eltűnésére, sajnálatosnak nevezte, hogy a perrendtartási törvénykönyv sorozatos módosításai ellenére nem szabályozták azt az esetet, amikor egy vádlottat orvosi okok miatt helyeznek szabadlábra. Renate Weber ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy a titkosszolgálatok működését szabályozó törvénytervezet nem pontosítja, hogy az intézmények ideiglenes elnökségét meddig lehet betölteni. Dennis Deletant angol történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetbiztonsági törvények elsősorban az emberi jogok védelmét kellene előtérbe helyezzék. A brit történész továbbá arra figyelmeztetett, hogy amennyiben túlzott hatáskört ruháznak a titkosszolgálatokra, ezek diktatórikus jelleget ölthetnek, és külön kasztként működnek majd az államban. Emil Constantinescu volt államfő szerint Traian Bãsescu államfő olyan nemzetbiztonsági törvénytervezet elfogadását akarja kizsarolni, amely titkosszolgálatok rég áhított privilégiumait szavatolja. Szabó Károly, a szenátus védelmi bizottságának tagja úgy véli, Traian Bãsescu államfő szándékával, hogy a titkosszolgálatok vezetőit csak azután hajlandó kijelölni, miután a parlament elfogadja a nemzetbiztonsági törvénycsomagot, valójában arra kényszeríti a kormányt, hogy a neki kedvező formában tárja szavazás elé a tervezetet. Az RMDSZ-es honatya szerint az államfőnek kötelessége szem előtt tartani a parlament függetlenségét, hiszen csak ennek az intézménynek áll jogában törvényeket hozni, valamint titkosszolgálati vezetőket kinevezni. Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő egyébként sürgette kabinetjét, hogy minél hamarabb tárja a parlament elé a vitatott törvénycsomag-tervezetet. Ennek érdekében a miniszterelnök felkérte azokat a tárcavezetőket, akik a tervezetről még nem véglegesítették ajánlásukat, hogy ezt minél hamarabb tegyék meg. A miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben határidőn belül a miniszterek nem véglegesítik jelentésüket, a törvénytervezetet eredeti formájában tárja a parlament elé.

Ardelean magyarázott, de nem sokat mondott
A jogszabályok hiányosságával, valamint az intézmények együttműködésének kudarcával indokolta távozását Virgil Ardelean, a belügyminisztérium hírszerzési irodájának (DGIPI) leköszönt elnöke. A szenátus védelmi bizottsága kihallgatta az Omar Hajszam-ügy miatt tisztségéből távozó Ardeleant, aki úgy vélte, az általa vezetett iroda más intézmények vezetői inkompetenciájának lett áldozata. Szabó Károly, a szenátus védelmi bizottságának tagja úgy vélte: Ardelean kitérően válaszolt arra, hogy valójában „miért mondott, vagy mondatták le”. Az RMDSZ-es szenátor lapunknak elmondta: „Ardelean, és a többi titkosszolgálati vezető lemondása valójában egy sakkjátszma része, azt pedig mindannyian tudjuk, hogy ki mozgatja a bábukat”. A honatya ugyanakkor azt is hangsúlyozta, Ardeleannak tulajdonképpen nem volt köze a Hajszam-ügyhöz, a terrorizmussal vádolt üzletember felügyeletéért elsősorban a bíróság felel. Szabó szerint egyelőre nem jelöltek ki utódot Ardelean helyére, az intézmény elnökének kinevezése a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés