Hirdetés

Nagyon harciasan nyilatkozott a többnemzetiségű NATO-hadtest nagyszebeni parancsnoka

•  Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania

Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania

Dragoş Dumitru Iacob vezérőrnagy, a nagyszebeni délkeleti többnemzetiségű hadtest parancsnoka hétfőn kijelentette, hogy románok és bolgárok egyaránt nagyobb biztonságban érezhetik magukat a NATO-parancsnokság működőképessé válásával.

Krónika

2023. október 23., 16:482023. október 23., 16:48

2023. október 23., 17:152023. október 23., 17:15

Nagyszebeni sajtótájékoztatóján a tábornok elmondta, a parancsnokság arra törekszik majd, hogy részt vegyen a város közösségi életében. Kifejtette, a parancsnokság Nagyszebenbe telepítése nemcsak a megyeszékhely lakóinak biztonságát növeli, hanem valamennyi román és bolgár állampolgárét is, a hadtest fő feladata ugyanis Románia és Bulgária védelme.

A vezérőrnagy tájékoztatása szerint az ukrajnai háború miatt a hadtestparancsnokságot a tervezettnél egy évvel korábban tette működőképessé a NATO.

Hirdetés

„Most készen állunk teljesíteni azokat a küldetéseket, amelyeket a tervezéskor nekünk szántak” – jelentette ki. Magyarázata szerint a parancsnokság feladata háború esetén irányítani a NATO-erők szárazföldi műveleteit Románia és Bulgária területén.

•  Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania Galéria

Fotó: Facebook/Ministerul Apararii Nationale, Romania

Idézet
Ha a helyzet úgy kívánja, készek vagyunk fegyverrel megvédeni Románia és Bulgária területét. Kétségtelenül ez a küldetésünk. Reméljük, hogy soha nem lesz rá szükség, de ha mégis, biztosítom önöket, hogy az általam irányított parancsnokság a szövetséges erőkkel együtt megteszi, amit meg kell tennie, és megvédi ezt az országot és Bulgáriát” – nyilatkozta Dragoş Dumitru Iacob.

A tábornok elmondta azt is, hogy a nagyszebeni délkeleti többnemzetiségű hadtest költségvetése 350 millió euró, és 17 tagállam – köztük Románia – katonái alkotják.

korábban írtuk

Teljesen működőképes a délkeleti NATO-hadtest erdélyi parancsnoksága, Iohannis szerint Románia hozzájárul a térség biztonságához
Teljesen működőképes a délkeleti NATO-hadtest erdélyi parancsnoksága, Iohannis szerint Románia hozzájárul a térség biztonságához

A fekete-tengeri térség stabilitásának pilléreként Románia a továbbiakban is hozzá fog járulni a regionális és euroatlanti biztonság javításához – jelentette ki Klaus Iohannis államfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
2026. augusztus 30., vasárnap

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben

Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.

Zivatarok, majd ismét hőség várható Erdélyben
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került

Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.

Ejtőernyős katonákat sodort el az erős szél Marosvásárhelyen, egyikük villanyvezetékek közé került
2026. augusztus 29., szombat

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron

Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.

Felavatták a 230 millió lejes beruházással megépült Regionális Idegsebészeti Központot Kolozsváron
2026. augusztus 29., szombat

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére
Hirdetés
Hirdetés