
A szenátus hallgatólagosan elfogadta a választások megszervezéséről szóló jogszabályjavaslatot
Fotó: Románia szenátusa/Facebook
Hallgatólagosan elfogadta a szenátus hétfői ülésén a májusi megismételt elnökválasztás, illetve a Bihar megyei tanácselnök és 17 település polgármesterének megválasztását célzó időközi választások megszervezéséről szóló rendeletet jóváhagyó tervezetet.
2025. március 10., 21:242025. március 10., 21:24
A választások megszervezéséről szóló jogszabályjavaslat megvitatásának és elfogadásának határideje március 3. volt, ezért hallgatólagosan elfogadottnak tekinthető – közölte a felsőház hétfői ülését vezető Mircea Abrudean ügyvivő házelnök az Agerpres hírügynökség szerint.
Külföldön pénteken és szombaton is lehet voksolni:
Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodnak vagy előtte sorban állnak, 23 óra 59 percig még leadhatják a szavazatukat.
A jogszabályjavaslatról a képviselőház szavaz döntő házként. A 2024-es elnökválasztás első fordulójának eredményét, sőt az egész procedúrát érvénytelenítette az alkotmánybíróság olyan titkosszolgálati információkra hivatkozva, melyek szerint Călin Georgescu független elnökjelölt törvénytelen kampányfinanszírozás és külső állami befolyás nyomán nyerte meg az első fordulót.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!