
A bukaresti törvényhozók azt szorgalmazzák, hogy Románia is nyisson képviseletet Tajpejben
Fotó: Pixabay
A bukaresti négypárti kormánykoalíció kilenc parlamenti képviselője és szenátora hivatalos kapcsolatok kiépítését kezdeményezte Románia és Tajvan között – tudatta pénteken a Hotnews.ro hírportál az érintettek nyílt levelét ismertetve.
2025. szeptember 19., 17:342025. szeptember 19., 17:34
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) négy, az RMDSZ három, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) egy-egy képviselője nyílt levelet intézett Nicușor Dan államfőhöz, Ilie Bolojan miniszerelnökhöz és Oana Țoiu külügyminiszerhez. Ebben azt kérik, hogy
és azzal a „merev” állásponttal, amely már csak Oroszország, Észak-Korea vagy Irán sajátja, és vegye át Tajvan vonatkozásában saját európai és amerikai partnerei „gyakorlatias” hozzáállását. Az aláírók egyebek között azzal érvelnek, hogy míg Tajvan romániai befektetéseinek értéke mindössze 10 millió dollárra rúg, addig Magyarországon és Csehországban meghaladja az egymilliárd dollárt. Hozzáteszik: 15 európai uniós ország nyitott már gazdasági és kulturális képviseletet Tajpejben,
A bukaresti törvényhozók azt szorgalmazzák, hogy Románia is nyisson képviseletet Tajpejben, és Tajvan is Bukarestben, a két fél pedig kössön kölcsönös beruházásvédelmi és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. Úgy értékelik továbbá, hogy a román parlamentnek – az Európai Parlament álláspontjával összhangban – hivatalos állásfoglalást kellene megszavaznia arról, hogy Bukarest elutasítja a Kínai Népköztársaság és Tajvan esetleges erőszakos újraegyesítését.
A bukaresti külügyminisztérium honlapján a kínai–román kiemelt kapcsolatokról szóló ismertető úgy fogalmaz: „Románia fenntartja az egyetlen Kínát elismerő következetes álláspontját, és Tajvant Kína részének tekinti”.

A kínai hadsereg éleslövészetet gyakorolt a Kelet-kínai-tengeren a Tajvan közelében zajló meglepetésszerű hadgyakorlatok fokozásaként – közölte szerdán közleményben a Népi Felszabadító Hadsereg Keleti Hadszíntéri Parancsnoksága.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!