
Fotó: Gov.ro
Várhatóan csak a hétfőn kezdődött pedagógussztrájk lezárulta után folytatódnak az egyeztetések a bukaresti kormányt alkotó három párt – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ között a kormányfőváltással egyidőben megejtendő minisztériumcserékről.
2023. május 22., 12:402023. május 22., 12:40
A G4Media portál értesülései szerint a sztrájk időtartamától függetlenül a pártok kivárják annak végét.
Mint arról beszámoltunk, a három párt közötti egyeztetések pénteken a nézeteltérések miatt eredménytelenek voltak, és hétfőn kellett volna folytatódniuk, azonban Marcel Ciolacu, a PSD elnöke szombaton azt javasolta, hogy az egyeztetéseket függesszék fel a pedagógusok problémáinak orvoslásáig, illetve a különleges nyugdíjak reformjának elfogadásáig.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke felfüggesztené a leendő kormány összetétléről szóló tárgyalásokat, amíg a szakszervezetek követelései, illetve a különnyugdíjak refomjával kapcsolatos elmaradás nem oldódik meg.
Mint megírtuk, a PNL és a PSD között megkötött 2021-es megállapodás szerint a kormány mandátumának félidejében a PNL átadja a PSD-nek a miniszterelnöki tisztséget, ezzel egyidőben pedig több tárca is gazdát cserél.
Az eredeti tervek szerint a PSD-s miniszterelnök-helyettes helyét egy PNL-es veszi át, emellett a közlekedési és a pénzügyi tárca a PSD-től a PNL-hez „vándorol”, míg az európai forrásokért felelős és az igazságügyi a PNL-től a PSD-hez. Emellett a PSD átadja a kormányfőtitkári tisztséget a PNL-nek, amiért cserében megkapja attól a miniszterelnöki kancellária vezetését.
Ez pedig az RMDSZ-t is érinti: a Novák Károly Eduárd által vezetett sportminisztériumot betagoznák a PSD-s vezetésű családügyi tárcába.
Ezt az RMDSZ még elfogadta volna, ám a PNL először a környezetvédelmi tárcáért is bejelentkezett, majd egy újabb fordulat nyomán olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a jelenleg Tánczos Barna vezette minisztériumot inkább a PSD akarja magának, a PNL pedig a fejlesztési minisztériumot venné el az RMDSZ-től, hogy azt a miniszterelnöki posztról távozó Nicolae Ciucă tölthesse be. Az értesülések szerint cserében felajánlották az európai forrásokért felelős tárcát, illetve a művelődésit vagy a digitalizációért felelőst, amit viszont az RMDSZ elutasított.

Nem áll jól az RMDSZ szénája a jelenleg még hárompárti bukaresti koalíciós kormány szerkezetének újratárgyalása során.
A szövetség delegációja ezt követően idő előtt felállt az asztaltól, és kivonult a csütörtöki tárgyalásokról.
Mint arról beszámoltunk, a tárgyalásokon az RMDSZ-es delegáció tagjaként részt vevő Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint
Az értesülések szerint az RMDSZ egyes vezetői a kormányból való kilépést helyezték kilátásba arra az esetre, ha a szövetség elveszíti a fejlesztési tárcát, ugyanakkor a G4Media szerint az RMDSZ-es polgármesterek nyomást gyakorolnak a vezetésre azért, hogy maradjanak kormányon.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!