
2012. május 22., 08:002012. május 22., 08:00
Ponta elmondta, a hónap elején hatalomra jutott Szociálliberális Unió (USL) vezetőségi ülésén is megvitatták a kérdést, mivel „senki sem mehet a maga feje után” Brüsszelbe, ott ugyanis elsősorban gazdaságpolitikai kérdésekről esik majd szó, ezek pedig a kormány hatáskörébe tartoznak. A vita azért robbant ki még múlt héten, mert annak ellenére, hogy az uniós tanácskozásokon eddig az államfő képviselte az országot, Ponta kormányra kerülését követően szintén bejelentkezett.
Ponta tegnap arról beszélt: a június 28-ai brüsszeli munkavacsorán Băsescu csak ehet és viccelődhet a többiekkel, a gazdaságpolitikai kérdésekben való tárgyalásokra ugyanis sem felhatalmazása, sem támogatottsága nincs a parlamenti többség és a kormány részéről. Ponta rámutatott: az államfő ugyanakkor az alkotmánynak megfelelően a kormányfő támogatásával képviselte Romániát a NATO chicagói csúcstalálkozóján, mivel ott kül- és biztonságpolitikai kérdésekről esett szó.
Az USL másik társelnöke, Crin Antonescu ugyanakkor szintén tegnap gyalázatosnak, kompromittálónak és kínosnak nevezte, ahogy Băsescu viselkedett Chicagóban Andrei Marga külügyminiszterrel. Antonescu arra utalt, hogy a helyi románokkal tartott szombat esti találkozón az államfő látványosan nem figyelt oda a pulpituson éppen beszédet tartó Margára, ehelyett a közönség tagjaival beszélgetett. Băsescu egyébként leszögezte: az ország külpolitikájáért ő felel.
Vasile Blaga, a szenátus elnöke Kampányfogásnak minősítette ponta felvetését, és úgy vélte, a politikus megfeledkezik arról, hogy már nincs ellenzékben, ezért továbbra is perpatvart kezdeményez. Roberta Anastase, a képviselőház elnöke szerint az alkotmányban benne van, kinek kell részt vennie a tanácskozáson.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmány szerint az ország képviselője az államfő, ezt Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke is megerősítette. Ponta tegnap ehhez képest hazugnak nevezte Zegreant, aki szerinte nem ismeri az alkotmány szövegét.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.