Hirdetés

A korrupcióról tartott előadást a korrupcióval gyanúsított Adrian Severin

A romániai korrupció történetéről és mítoszairól tartott incidensektől sem mentes előadást pénteken Adrian Severin európai parlamenti képviselő, aki ellen a DNA vizsgálódik csúszópénz elfogadása miatt. Az eseményt blogján reklámozta Adrian Năstase is, aki ellen három ügyben folyik eljárás – szintén korrupció miatt.

Fall Sándor

2011. november 25., 15:542011. november 25., 15:54

Adrian Severin szociáldemokrata európai parlamenti képviselő pénteken, Bukarestben tartott előadást a romániai korrupció „történetéről és mítoszairól”. Mint elmondta: azt követően merült fel benne az előadás ötlete, hogy az EP-ben Románia schengeni csatlakozásáról vitáztak, Romániát pedig a drogcsempészet és a korrupció bajnokaként írták le, ő pedig emiatt megalázva érezte magát. Severin ezt követően szükségét érezte tisztázni, hogy mennyi az igazság és mennyi a mítosz ebben a Romániáról kialakult képben.

DNA-vizsgálat folyik Severin ellen

Az esemény pikantériáját az adja, hogy a román EP-képviselő ellen idén júliusban bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kenőpénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben brüsszeli mandátumot szerzett Severint – aki korábban külügyminiszter is volt – a brit Sunday Times újságírói környékezték meg idén márciusban, akik állobbistákként 100 ezer eurót ajánlottak a képviselőnek, ha törvénymódosító indítványt nyújt be az EP-nek. Kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt a szociáldemokrata képviselő.

Az ügy kipattanását követően az EP szocialista frakciója kizárta soraiból Adrian Severint, bár a képviselő visszautasította a vádat, mondván, nem sértette meg a törvényeket; ezzel szemben a botrány másik két érintettje, az osztrák és szlovén EP-képviselő lemondott. Saját pártja, a PSD is kizárta, és követelte, hogy mondjon le mandátumáról, de a képviselő nem volt hajlandó erre.

Severin ellen a botrány kirobbanása nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálódni kezdett; a képviselő számláin legutóbbi vagyonbevallása szerint mintegy egymillió eurónyi összeg található.

Severin lemondását sürgették – incidensek

Az EP-képviselő pénteki előadását kisebb incidensek zavarták meg a Hotnews hírportál helyszíni tudósítása szerint. Előbb egy fiatal nő indította el teljes hangerőn azt a hangfelvételt, amelyet a Sunday Times újságírói készített a Severinnel folytatott „lobbista egyezkedésről”. A nőt távozásra szólították fel, majd kivezették a teremből. Ezt követően egy másik nő játszotta le ugyanazt a hangfelvételt – őt is kitessékelték a teremből, ezt megelőzően azonban odakiáltotta az EP-képviselőnek : „Ilyen kétszínűséget még nem láttam!”.

Elméleti jellegű előadása után – amelyben nem ejtett szót az őt magát érintő korrupciós botrányról – Adrian Severin a hallgatóság kérdéseire válaszolt. Több résztvevő is nekiszegezte a kérdést: lemond-e EP-képviselői mandátumáról. Severin azt mondta: a vádak nem jelentenek automatikusan bűnösséget is. „Sajtóhuligánok csaltak tőrbe és vádoltak meg, nincs miért benyújtanom a lemondásomat. Nagy szégyen, hogy többen is hisznek ebben a hamisítványban. Engem nem romániai hatóságok, hanem a sajtó vádolt meg” – fogalmazott az EP-képviselő. Hozzátette: ellenállásával azt a benyomást próbálja erősíteni, hogy „Románia nem hagyja magát eltaposni”. Azt is hangsúlyozta: a szabad véleménynyilvánításhoz akkor is joga lenne, ha bebizonyosodna, hogy bűnös.

Az előadást megelőzően, valamint Severin beszéde közben és után a bejáratnál több fiatal civil aktivista demonstrált „A lopás öl” feliratú pólóban, az EP-képviselő lemondását sürgető szórólapokat osztogatva.

Az előadást követően a Hotnews tudósítójának asztalra helyezett diktafonja eltűnt – jegyzi meg keserűen a riporter.

Adrian Severin előadását egyébként blogján reklámozta a szociáldemokrata Adrian Năstase, ex-miniszterelnök, aki ellen évek óta több ügyben is bűnvádi eljárás folyik korrupció gyanúja miatt. A Tamara-nagynéniként elhíresült ügyben csütörtökön ért véget a per, a legfelsőbb bíróság egy későbbi időpontra halasztotta az ítélethirdetést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés