2013. február 28., 13:542013. február 28., 13:54
A minisztérium szerdán bocsátotta társadalmi vitára a dokumentumot, amely alig egy napig volt olvasható a gazdasági minisztérium honlapján. Onnan csütörtökön levették, miután Victor Ponta miniszterelnök kifogásolta, hogy a kormányban nem egyeztettek róla, és a tervezet visszavonását kérte Varujan Vosganian gazdasági minisztertől.
A rendelet arról szól, hogy milyen jogokkal rendelkeznek 15 állami energiavállalatnál az esetleges csoportos elbocsátások érintettjei. A rendelet szövege nem tartalmaz konkrét számot a leépítésekről, határidőként csak annyit állapít meg, hogy 2018-ig kell végrehajtani a később engedélyezett átszervezési tervek alapján.
Vosganian csütörtökön, a bukaresti minisztérium székhelyén tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy a kormánynak nem áll szándékában a közeljövőben csoportos leépítéseket végrehajtania. A tárcavezető szerint a rendelet pusztán kibővíti azoknak a jogait, akiket esetleg elbocsátanak majd, de nem lehet tudni, hogy pontosan mikor. Rámutatott: ez a tervezet egy tavaly év végén lejárt, korábbi rendeletnek a meghosszabbítása lett volna, ami „hatékonyabban védte” volna az alkalmazottak érdekeit.
A szociáldemokrata párti kormányfő és a liberális Vosganian között eddig sem volt felhőtlen a viszony, amit egyes bukaresti megfigyelők a Szociálliberális Szövetség (USL) két fő ereje, a szociáldemokraták és a liberálisok közötti ellentétek újabb jeleként értékelnek.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.