2012. október 09., 13:192012. október 09., 13:19
A szociáldemokrata politikus közép és hosszú távon az antiszemitizmus büntetésével kapcsolatos törvénykezés szigorítását és a holokauszt középiskolai és egyetemi oktatásának bővítését is kilátásba helyezte.
Șova a romániai holokausztot elhallgató kommunista történelemoktatás hiányosságaival magyarázta azt, hogy megkérdőjelezte a Ion Antonescu vezette román állam felelősségét az 1941-es jászvásári pogromban. A kijelentéseit követő nemzetközi botrány nyomán azonban - mint mondta - kiegészítette ismereteit, bocsánatot kért a zsidó közösségtől, és hozzá akar járulni ahhoz, hogy a fiatalok tudomást szerezzenek arról, milyen szerepe volt a román államnak a zsidók és romák deportálásában és módszeres kiirtásában.
Románia a kétezres évek elején ismerte el a Ion Antonescu vezette kormány felelősségét több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidó megölésében az 1941-44-es időszakban. Romániában megalakult az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, október kilencedike, a bukovinai deportálások kezdetének napja pedig 2004 óta a holokauszt romániai emléknapja.
A romániai zsidók tragédiájáról a bukaresti szenátusban is plenáris ülésen emlékeznek meg, ezt azonban - Crin Antonescu keddi bejelentése értelmében - szerdára halasztották, mivel idén október kilencedikére esik a Tóra örömünnepe, és emiatt Izrael nagykövete nem tudna részt venni az emlékülésen.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.