
Képünk illusztráció
Több ezer dokumentumot küldött el a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a katonai ügyészeknek a kommunista diktatúra utolsó évei alatt gyerekeket beszervező szekus tisztekről.
2022. január 19., 11:162022. január 19., 11:16
2022. január 19., 11:272022. január 19., 11:27
A CNSAS szerdai közleménye értelmében január 12-én 2680 dokumentumot küldtek el az ügyészségnek 32 olyan volt szekus tiszt tevékenységéről, akik 838 kiskorú tanulót szerveztek be a kommunizmus éveiben.
– tették hozzá.
Az Agerpres emlékeztet, a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács tavaly májusban fordult a katonai ügyészséghez a büntetőeljárás megindítására irányuló megkereséssel,
A feltételezett bűntetteket a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte, valamint az egykori milícia több tisztje követte el, túlnyomórészt a kommunista diktatúra utolsó két évtizedében, amikor kiskorúak ezreit szervezték be besúgóként.
ami indokolttá teszi ráirányítani a közvélemény és az igazságszolgáltatás figyelmét ezekre az intézkedésekre” – állt a CNSAS akkori tájékoztatásában. Ugyanakkor azt is közölték, hogy elküldték a főügyészségnek a kiskorúak beszervezésében érintett tisztek szakmai adatait, a CNSAS levéltárából származó bizonyító dokumentumokkal együtt.
Korábbi ülésein a CNSAS Kollégiuma 696 iskoláskorú gyereket beszervező 43 szekus tiszt dokumentációjának elküldését hagyta jóvá.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!