
A bukaresti törvényszék került az RMDSZ volt szenátora, Olosz Gergely ellen korrupció gyanújával indított per, miután a legfelső bíróság a pénteki tárgyaláson megállapította, hogy nem illetékes már az ügyben.
2013. május 18., 18:002013. május 18., 18:00
Olosz Gergely hétfőn mondott le a decemberi választásokon szerzett szenátori mandátumáról. Ügyvédei a pénteki tárgyaláson kérték az ügy áthelyezését arra hivatkozva, hogy védencük már nem törvényhozó, így esetében nem a legfelső bíróság hivatott eljárni. Kérésüknek helyt adva utalta át az ügyet a legfelső bíróság a bukaresti törvényszéknek, ahol elölről kezdődik a bizonyítási eljárás.
A korrupcióellenes ügyészég (DNA) tavaly októberben befolyással való üzérkedéssel vádolta meg az akkor még parlamenti képviselő Olosz Gergelyt. Az ügyészségi közlemény szerint négy üzletember 2010 májusa és 2011 februárja között félmillió eurónyi csúszópénzzel vásárolta meg Olosz befolyását azért, hogy vállalkozásaikat tisztességtelen módon juttassa előnyös üzleti szerződésekhez.
A politikus hétfőn cáfolta, hogy lemondásának köze lenne az ellene zajló bírósági ügyhöz. Olosz Gergely azzal indokolta lemondását, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer háromszéki beruházásával kapcsolatban lejárató kampány indult ellene, és így akarja elkerülni, hogy ellenfelei ezzel az RMDSZ-nek is ártsanak.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!