
Nem kérnek a megszorításokból. A szakszervezetek szerint a leépítések nyomán jelentősen elhúzódnak majd a hivatali ügyintézések
Fotó: Gergely Imre
A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) szerdán felszólította a kormányt, hogy sürgősen vonja a vissza 40 ezer közigazgatási állás megszüntetéséről szóló törvénytervezetet.
2025. augusztus 13., 12:142025. augusztus 13., 12:14
Közleményében a szakszervezeti szövetség felhívta a figyelmet Cseke Attila fejlesztési miniszter nyilatkozatára, amely szerint a helyi önkormányzatoknál 34 ezer, a központi közigazgatásban további 6000 állami tisztségviselői és tanácsosi állást fognak megszüntetni.
Az érdekvédelmi szövetség emlékeztetett arra, hogy a 34 ezer önkormányzati poszt a helyi közigazgatásban jelenleg létező 170 ezer állás 20 százalékát jelenti. „Vagyis a leginkább aludimenzionált szférában a kormány a tavalyi 10 százalékos leépítések után újabb 20 százalékos létszámcsökkentést hajt végre.
– olvasható a közleményben.
A szakszervezetek szerint a hatalmas leépítések közvetlenül érintik az alapvető közszolgáltatásokat az okmányok kiállítását, a szociális juttatások kezelését, a helyi adók beszedését és az infrastruktúra karbantartását.

Az oktatási szakszervezetek hétfőn, Ilie Bolojan miniszterelnökkel való találkozójuk után bejelentették, hogy bojkottálni fogják a tanév kezdetét, így tiltakozva a kormány által a költségvetési hiány csökkentése érdekében hozott intézkedések ellen.
aminek a következményeként jelentősen elhúzódnak majd a hivatali ügyintézések, a megmaradó alkalmazottak túlterheltsége pedig elkerülhetetlenül a közszolgáltatások minőségének csökkenéséhez vezet.
„Egyértelmű, hogy ez a tervezet nem veszi figyelembe a helyi realitásokat, és a romániai önkormányzati dolgozók az elhibázott költségvetési politika áldozatai lesznek” – idézte az Agerpres Bogdan Șchiopot, a FNSA elnökét.
A szakszervezeti szövetség felszólította a kormányt, hogy sürgősen vonja vissza ezt a tervezetet, és kezdeményezzen valódi párbeszédet az önkormányzati alkalmazottak képviselőivel a legjobb megoldások megtalálásáról.

A Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség ügyvezető alelnöke, Marius Sepi arra kérte a parlamentet és a miniszterelnököt, biztosítsanak „tisztességes” veszélyességi bérpótlékot az egészségügy, a szociális ellátás és a közigazgatás területén dolgozóknak.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!