Egyelőre három csoportban kezdődtek meg a kimondottan magyar anyanyelvű gyerekek számára az edzések az UTÁ-nál. Az aradi élvonalbeli labdarúgóklub vezetősége növelni szeretné a magyar kölyökcsapatok számát, ezért további jelentkezőket vár.
Az Európai Unió külügyi tanácsa hétfőn, brüsszeli ülésén jóváhagyta az Ukrajnának szánt, makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás harmadik, 3,5 milliárd eurós részletének kifizetését.
A nyomozó hatóságokhoz fordult a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion támogatói aláírásainak ügyében.
Románia folyó fizetési mérleghiánya januárban 1,646 milliárd eurót ért el, éves összevetésben 15,9 százalékkal nőtt – közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR).
Tavaszi kiadásával folytatódik a 60 Plusz Akadémia Sepsiszentgyörgyön. Náhlik András, a szervező Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának dékánja a Krónikának elmondta, a harmadízben megszervezendő előadás-sorozat egyfajta társadalmi szerepvállalás.
Valóban előkészületben van a Donald Trump amerikai elnök által keddre bejelentett megbeszélés Vlagyimir Putyin orosz államfővel – erősítette meg Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak.
Ilie Bolojan ügyvivő elnök az elnökválasztás megszervezésének logisztikai elemeit vitatta meg hétfőn az illetékes intézmények képviselőivel – közölte a találkozó után az elnöki hivatal.
Március 20-án éjfélig regisztrálhatnak az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján azok a külföldön élő román állampolgárok, akik levélben szavaznának a május 4-i elnökválasztáson.
Érvénytelennek nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a Truth Social oldalon hétfőn közzétett bejegyzésében azokat a kegyelmeket, amelyekről Joe Biden előző elnök rendelkezett hivatali idejének végén.
Románia a slrültek külföldi kórházakba szállításával segíti Észak-Macedóniát a vasárnap hajnali tűzvész után – jelentette be Raed Arafat, a katasztrófavédelem vezetője hétfőn.
Az Oroszország által a tűzszünethez szabott feltételek azt bizonyítják, hogy valójában nem akar békét, mert olyan követelményeket támaszt, amelyek az ő háborús céljai megvalósítását jelentenék – jelentette ki Kaja Kallas.
A román labdarúgó-bajnokság első tizenkét csapata erősebb, mint a magyaré – jelentette ki Sigér Dávid, a Sepsi OSK korábbi magyar válogatott játékosa.
Lehűl és csapadékosra fordul az időjárás az ország területeinek többségében; felerősödik a szél, és több megyében havazás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfő délelőtti elsőfokú figyelmeztetéséből.
Romániának nincs szüksége további nukleáris biztosítékokra – jelentette ki Cristian Diaconescu, Ilie Bolojan ügyvivő államfő tanácsadója.
A jemeni amerikai csapások halálos áldozatainak száma 53-ra emelkedett, köztük öt gyermek is van – közölte a húszi lázadók egészségügyi minisztériuma.
Hiába zárták ki a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut a megismételt elnökválasztásból, egy friss felmérés szerint a szuverenista oldal jelöltjének áll a zászló.
Oroszország garanciákat fog kérni arra, hogy a NATO kizárja Ukrajna tagságát, és hogy Ukrajna semleges marad bármilyen békemegállapodásban – mondta egy orosz külügyminiszter-helyettes.
Hétfőn kezdődik a nyolcadik osztályosok képességfelmérő próbavizsgája.