Hirdetés

Ünnepel a Hunyad megyei magyarság

Megkezdődött szombaton a IV. Hunyad Megyei Magyar Napok, a június 9-éig tartó, 17 településen zajló rendezvénysorozat fő témája az épített örökség. 

Krónika

2013. június 02., 18:272013. június 02., 18:27

A vajdahunyadi várban tartott megnyitón Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára köszöntötte a résztvevőket, összefoglalva az elmúlt 24 év szórványpolitikai lépéseit. Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke rámutatott: „ezelőtt négy esztendővel éreztük, eljött az ideje annak, hogy kilépjünk rendezvényeinkkel a templomokból, a kultúrházakból, osztálytermekből, magyar házakból a közterekre. Kiléptünk a Hunyad megyeiek teljes közössége elé, eszébe juttatva a többségi társadalomnak, hogy Vajdahunyadot, Dévát, Hunyad megyét mi, magyarok is építettük, hogy a magyar kultúra, a hagyományaink, épített örökségünk gazdagítja és kerek egésszé teszi Hunyad vármegyét.”

Takács Aranka főszervező köszöntőbeszédében a magyarság visszajelzését méltatta. „Újból itt az alkalom, hogy egy hétig magyar világot éljünk itt, Hunyad megyében” – hangsúlyozta.  Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja is köszöntötte a hunyadiakat sok sikert kívánva a rendezvényhez.

A köszöntők után Vajdahunyad várának az örökbefogadási ceremóniájára került sor, Kovács Péter átadta az emlékplakettet Takács Arankának, aki a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács nevében felolvasta az örökbefogadási fogadalmat, vállalva, hogy őrzik, gondozzák és megbecsülik az erdélyi magyar épített örökség gyöngyszemét. Az ünnepélyes megnyitó Bogdán Zsolt, Csutak Réka kolozsvári és Kovács Éva szatmári színművész Dsida estjével zárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Gazdasági és turisztikai érdek: folytatják A király útja építését

Az időjárási körülmények javulásával a munkagépek ismét dolgoznak A király útja építésén, a Marospetres községtől a Hunyad megyei határig tartó szakaszon.

Gazdasági és turisztikai érdek: folytatják A király útja építését
2026. március 18., szerda

Lazán áthajt a piroson? Indul a kamerás bírságosztás

Havonta 20 ezerszer hajtottak át a piroson felelőtlen sofőrök egyetlen városban a közúti kamerák felvételei szerint, amelyek eddig csak „figyeltek”, mostantól azonban élesben is bevetik őket a bírságosztó e-Sigur rendszer beüzemelésével.

Lazán áthajt a piroson? Indul a kamerás bírságosztás
2026. március 18., szerda

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa

Alfred Simonis megyei tanácselnök közölte: elrendelte a Temesvár belvárosában található ingatlan kisajátítását és az Intercenter vállalat felszámolását.

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
2026. március 17., kedd

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej

Az országos adóhatóság (ANAF) nevében tévesztette meg telefonon egy gyulafehérvári cég képviselőjét egy csaló, aki közel 90 ezer lejt emelt le a vállalkozás számlájáról.

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej
2026. március 17., kedd

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után

Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen
2026. március 17., kedd

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen

Az aradi önkormányzat által indított online felmérés eredményei egyértelmű társadalmi állásfoglalást jeleznek: a válaszadók közel nyolcvan százaléka támogatja a szerencsejátékok betiltását a város területén, kivéve a lottózókat és a sportfogadó irodákat.

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen
2026. március 17., kedd

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Hirdetés
Hirdetés