A gazdag kisgyermek panaszai

Anya szerint hó nélkül nem igazi a karácsony, meg is mondta apának, hogy hó nélkül nem igazi a karácsony, apa pedig vette a lapot. Anya mondta így, ezekkel a szavakkal, hogy „apa vette a lapot”, és kacsintott hozzá, és odasúgta, hogy én csak ne féljek, mert nálunk fehér karácsony lesz, ha a fene fenét eszik is, és megsimogatta a kis bambi fejemet. Anya szokta így mondani, hogy nekem kis bambi fejem van, és én ilyenkor nézek nagyokat, mert fogalmam sincs, hogy mitől van nekem kis bambi fejem. Aztán apa, miután „vette a lapot”, pár napig gondterhelt volt, sokat számolgatott a kis fekete noteszében, amiben a pénzügyeket szokta vezetni, és utána sokat telefonált. December 24-én reggel érkezett meg az első teherautó, és anya akkor azt mondta, hogy ma még szánkózhatok is, és hogy vegyem csak elő a kabátomat meg a kesztyűt, sálat. De én nem nagyon hittem el anyának, hogy aznap szánkózni fogok, mert körös-körül minden úszott a sárban, és 12 fok volt, ahogy előre megmondta a bácsi a tévében. De akkor munkások jöttek nagy lapátokkal, és elkezdték hányni kifelé a teherautóból a havat a hátsó kertbe, és apa ledobta a fekete jegyzetfüzetét az asztalra, és azt mondta, hogy menjek ki anyával hógolyózni, amíg el nem olvad az egész, mert ez alpesi hó, és kurva drága. Így ztán kimentünk, és anya elmesélte, hogy milyen szerencsés vagyok, mert így nálunk a hátsó udvaron lesz mire leszálljon a Télapó szánja, míg a szegény gyerekek udvarán, a sárban nem biztos, hogy le fog tudni szállni, arról nem is beszélve, hogy van, akinek udvara sincs, úgyhogy örüljek, amiért ők a szüleim az apával. Én meg csak örültem, hogy ők a szüleim, és dobáltam anyával a havat, és hóembert is építettem, de aztán a hóembernek leesett a répaorra, és a szénszemei is lehullottak a földre a széngombok közé, úgyhogy a végén azt se tudtam, melyik a gomb és melyik a szem. És a sok alpesi hó mind alpesi vízzé változott, és akkora alpesi–erdélyi vegyes sár lett az egész hóbelevancból, hogy a kézzel festett kertitörpék bokáig süllyedtek bele, a porcelán szökőkút meg megbillent, és az aranyszínű delfin a tetejéről fejjel előre beleesett a sárba a gombok és a szemek közé. Apa pedig csak kiabált a telefonba, hogy mi az, hogy késik a szállítmány, és hogy ő nem ebben állapodott meg, én pedig arra gondoltam, hogy ha a Télapó meglátja ezt a sok sarat, vissza kell mennie csónakért, meg arra, hogy mit hülyéskedünk mi a Télapóval, amikor tavaly még a Jézuska hozta a karácsonyfát, meg a dodgempályát. Aztán jött a következő teherautó, és hányták ki az alpesi havat a sárra, a kertitörpékre, az aranyszínű delfinre, a gombokra, meg a szemekre, de nekem már nem volt kedvem kimenni a latyakos hóra, és azt kívántam, hogy bárcsak az égből hánynák le a havat, mint a tavaly, apa pedig csak idegeskedett, hogy ő a lelkét kiteszi, nekünk meg semmi sem jó. Aztán anya elkezdett sírni, amiért apa egész nap ideges, és azt hüppögte, hogy ezzel elrontja az egész ünnepet, és hogy jobb lett volna elmenni az Alpokba, mint az Alpokból idehozni a havat, de ekkor már este lett, hányták kifelé a negyedik teherautó havat a hátsó udvarra, és már elég hideg volt ahhoz, hogy ne olvadjon el. Ajándékbontásnál aztán mindenki megnyugodott, csak apa zsörtölődött még egy kicsit, hogy ha nem lenne ez a gazdasági válság, a ház körül mindenhova hozathatott volna havat, nem csak a hátsó udvarra, de anya megnyugtatta, hogy ez így is nagyon szép, és megköszönte „apa Angyalának” a szvarovszki gyémántos retikült, én pedig már végképp nem tudtam, hogy akkor most az Angyal, a Jézuska vagy a Télapó hozza az ajándékot. Kicsit betemette ezt a karácsonyt egy nagy adag sáros, alpesi hó, mint az aranyszínű delfint a széngombok és szénszemek között.