Hirdetés

Miklós Edit: csak én hibáztam Vancouverben

Románia legjobb alpesi sízője, a csíkszeredai Miklós Edit is részt vett a 2010-es vancouveri téli olimpián. Elmondása szerint Kanadában nagyon jó volt a hangulat, ám a bukása elrontotta számára az olimpiát. Mint ismeretes, első lesiklása alkalmával sérülést szenvedett, így nem folytathatta a versenyzést. A balesetre visszaemlékezve Edit lapunknak elmondta, mivel kiszámíthatatlan volt az időjárás, havazott és esett is, befolyásolta a pálya állagát, állapotát is.

Forró Gyöngyvér

2010. március 11., 10:032010. március 11., 10:03

„Nem hibáztatok senkit és semmit, itt egyedül én voltam a hibás, amiért elestem” – ismerte be Miklós Edit. Elmondása szerint a térde nem közvetlenül az eséskor sérült meg, hanem amikor a pályát szegélyező védőhálóhoz csapódott. Ezúttal a „másik” sérült meg – ezelőtt 4 évvel, 2006-ban Miklós Edit azért nem vett részt az olimpián, mert néhány nappal a rajt előtt szintén megsérült egy versenyen.

Miklós Edit kudarcélményként élte meg a balesetet, amely ínszalaggyulladással járt, és amely meghiúsította az olimpián való további szereplését. „Optimista embernek tartom magam, úgyhogy biztosan ezen is túllépek, de azért nagyon bántott, rosszul esett. De nem én voltam az egyetlen, aki ott elesett, hanem a viccesebb megfogalmazás szerint minden ötödik versenyző bukott” – mesélte az alpesi síző. Miklós Edit hozzátette, ez volt a harmadik sérülése, azaz 21 évesen már három komolyabb eséssel „büszkélkedhet”. „Sokan már tíz esésen, komolyabb sérülésen is túl vannak, és még mindig folytatják a sportot, tehát remélem, még nekem is menni fog” – mondta a csíkszeredai sportoló, aki tavaly egyetlen léccel is képes volt teljesíteni egy franciaországi lesiklóversenyt. Edit nem titkolja: imádja az adrenalint, több olyan sportot is űz szabadidejében, amely úgymond nem lánynak való, többek között enduró-motorozik, de kipróbálta már a rappelozást is, és szeretne egyszer repülőből kiugrani, valamint bungee jumpingolni is.

Kérdésünkre, hogy láthatjuk-e a következő, 2014-ben megrendezendő téli olimpián, azt válaszolta, hogy az még messze van. „Négy év hosszú idő, annyira előre nem tervezek” – mondta. Edit ugyanakkor kiemelte a soron következő világbajnokságokat, illetve Európa-bajnokságokat, amelyeken szeretne részt venni az elkövetkező néhány évben. „Egyelőre csak 1-2 évre előre szeretnék tervezni, azokon a versenyeken részt venni, és megállni a helyem” – magyarázta.

Miklós Edit jól érzi magát, várhatóan nem kell túl hosszú gyógyulási időre számítani, valószínűleg hamarosan újra nekilát az edzéseknek. Elmondása szerint a sízők 30 év körül szokták abbahagyni versenyzői karrierjüket, így ő is abban reménykedik, ha csak komolyabb sérülést nem szenved, még jó néhány évig folytatni tudja pályáját, és jó hírét viheti nemcsak Romániának, de a Székelyföldnek is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés