
Fotó: Pál Árpád
Székelyudvarhelyről rajtol el a királyetap mezőnye az idén jubiláló, 10. Székelyföld Kerékpáros Körversenyen, amely Csíkszeredában kezdődik, és ott is ér véget – derült ki azon a pénteki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón, amelyen az augusztus 10–13. között rendezendő esemény programját ismertették a szervezők.
2016. július 31., 15:232016. július 31., 15:23
„A körverseny szervezését 2007-ben kezdtük el, Székelyudvarhely pedig mindig is fontos állomása volt a versenynek. Egy adott pillanatban az együttműködés elhidegült, két-három évig pedig a körverseny útvonala elkerülte a székely anyavárost. Tavaly jött el az idő, amikor Udvarhely ismét bekerült a kerékpárverseny keringésébe. Tavaly innen indítottuk a királyetapot, és idén is így lesz\" – mondta Ráduly Róbert Kálmán, a szervezőbizottság elnöke.
Hozzátette, ez az egyetlen olyan projekt, amely nem pusztán nyilatkozatok terén, hanem „munkában\" is összefogta az önkormányzatokat. „A kezdetektől a szervezők, a támogatók szerves része Hargita és Kovászna megye, továbbá az öt megyei jogú város, azaz Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely\" – magyarázta a szervezőbizottság elnöke.
Ezt követően a körverseny igazgatója, Csíki András ismertette a részletes programot. Az augusztus 10-ei csapatbemutatót szokás szerint Csíkszeredában rendezik. „Tizenhat csapat részvétele biztos, úgy 100-120 kerékpárosra számítunk, 12 ország lesz képviselve, többek között osztrák, svéd, francia és kanadai kerekesek is ott lesznek a mezőnyben. Két székely versenyző is lesz, Sebestyén Szabolcs és Novák Károly Eduárd. Biztos, hogy rendezvényünk kis felfordulással is jár, a verseny különböző szakaszain egy ideig a forgalom nem lesz zökkenőmentes, ezért előre elnézést kérünk\" – mondta Csíki.
A tizedik körverseny rajtja augusztus 11-én délelőtt 11 órakor lesz Csíkszeredában, a mezőny Szentsimon érintésével Tusnádfürdőre kerekezik, majd Kovászna megyében Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt érintve visszafordulnak, aztán a Nyerges-tetőn keresztül érkeznek meg Csíkszeredába. A második szakaszon, a királyetapon a mezőny a székelyudvarhelyi városháza elől rajtol augusztus 12-én, Fenyéden eltérnek Zetelaka felé, majd a Libán-tetőn keresztül Gyergyószentmiklósra érkeznek. Innen Tekerőpatakon át visszafordulnak, Libánt érintve Fenyéden át versenyeznek tovább a hargitafürdői befutóig.
Augusztus 13-án, szombaton két félszakaszt rendeznek: délelőtt 10 órától rajtol az egyéni időfutam (3A, Tolvajos-tető–Hargitafürdő), majd délután negyed hatkor kezdődik a 3B elnevezésű utolsó szakasz (rajt a csíkszeredai Szabadság térről, majd Taplocát és Madéfalvát érintve Csíkszépvízre tekernek, onnan visszajönnek a városba, ahol 17 kört tesznek meg). A verseny összhossza 504 km.
A szervezők idén is gondoltak az amatőrökre, így nem marad el a szombaton 9 órakor kezdődő tömegrajtos, egyéni időfutam sem.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!