
A Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata drámai csatában 30-27-re kikapott a portugál Águas Santas Milaneza otthonában a Challenge Kupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így kevesebb idegenben lőtt góllal kiesett. Vlad Caba együttese korábban otthon 31-28-ra nyert, úgy, hogy a második félidő derekán nyolccal is vezetett – az udvarhelyi meccsen megszerzett megnyugtató hazai előny elpazarlása végzetesnek bizonyult.
2014. március 23., 13:572014. március 23., 13:57
2014. március 23., 14:132014. március 23., 14:13
A Portó egyik városrészében, Águas Santasban megrendezett találkozóra több mint ezer néző volt kíváncsi (a belépés díjtalan volt), a sportcsarnokba kilátogatók pedig azt láthatták, hogy – bár az első gólt az SZKC dobta – a hetedik percben már ledolgozta hátrányát a házigazda portugál csapat (4-1).
Szabó ezután több védést is bemutatott, így előbb felzárkózott, majd a 17. percben hétnél egyenlített az SZKC. Később a vezetést is átvette az udvarhelyi csapat (11-12), de a félidő végéig sorozatban négy gólt kapott (15-12).
Térfélcsere után a hazaiak növelni tudták előnyüket, két perc alatt már öttel vezettek. Az udvarhelyi csapat támadójátékát továbbra is a kapkodás jellemezte, az együttes nagyon megérezte csapatkapitánya és irányítója, Goran Kuzmanoszki hiányát, így csak tartani tudták a lépést az Águas Santasszal (44. perc: 23-19).
Ezután hiába jött fel többször is két gólra az SZKC, lendületét hol a portugál csapat, hol az ukrán játékvezetői páros furcsa döntései törték meg; az utolsó tíz perc ugyancsak háromgólos hazai vezetésnél kezdődött (25-22).
Az udvarhelyiek edzője, Vlad Caba időkérésekkel próbálta felrázni fiait, ám a jól mozgósító hazaiakon nem tudtak kifogni. A találkozó hajrája négygólos portugál előnnyel kezdődött (55. perc: 28-24) – ekkor már lehetett érezni, hogy drámai végjáték következik.
Ez végül be is bizonyosodott, hiszen hat másodperccel a vége előtt az egész mérkőzésen kiemelkedően jól játszó Majnov találatával kettőre jött vissza az udvarhelyi csapat – ekkor még az SZKC állt továbbjutásra –, ám jött az újabb emberhátrány, majd szélről betalált a házigazda, beállítva a 30-27-es végeredményt. Mivel Székelyudvarhelyen egy-egy góllal többet dobtak a felek, így az Aguas Santas Milaneza jutott tovább az elődöntőbe idegenben szerzett több találattal.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!