Hirdetés

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia fiataljai ünnepelhetik a továbbjutást

Fotó: facebook/ Puskás Akadémia

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar korosztályos címvédő tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot, és várhatja a legjobb 32 mezőnyének a sorsolását.

Pataky Lehel Zsolt

2025. december 10., 20:102025. december 10., 20:10

2025. december 10., 20:262025. december 10., 20:26

Idegenbeli 2–1-es győzelmének köszönhetően a Puskás Akadémia fiataljai várhatták kedvezőbb helyzetből a szerdai felcsúti visszavágót, de a román csapat már az első percben eltüntette a hátrányt. Eseménydúsra sikeredett az első negyedóra, hiszen a hazaiak nem sokkal később egyenlítettek, de a 11. percben ismét a vendégeknél volt az előny.

A 17. percben erre is válaszolt a korosztályos magyar bajnok, így összesítésben továbbjutásra állt.

A rivális harmadik találata a 28. percben érkezett, nem sokkal később pedig a csapatkapitány Umathum Ádám kiállítása miatt emberhátrányba került a felcsúti csapat.

A második játékrész elején kétszer is a kapufa mentette meg a magyar együttest az újabb góltól. A románok sokat támadtak, de a hazaiak nagy odaadással védekeztek, így sikerült tartaniuk az eredményt.

Hirdetés

Az összesített döntetlen miatt azonnal tizenegyesek következtek. Az első magyar lövés kimaradt, utána viszont négy bement, miközben a románok kétszer hibáztak, így az ötödik kísérletre már nem is maradt lehetőségük.

A továbbjutást Ásványi kísérlete döntötte el:

A legjobb 32 között a Puskás Akadémia

A felcsúti együttes – amely az előző fordulóban a norvég Brann Bergent búcsúztatta – ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A mezőnyt a BL ligaszakaszában szereplő legjobb 22 gárda, valamint a bajnoki ágról a Puskás Akadémiával együtt továbbjutó 10 csapat alkotja – emlékeztet az MTI.

Az európai szövetségben (UEFA) pénteken tartják a következő sor sorsolását. A legjobb 16 közé kerülés egy meccsen dől majd el, a bajnoki ágról érkező csapatok házigazdaként játszanak a ligaszakasz 7. és 16. helye között végzők valamelyikével. A párharcokat február 3-án, illetve 4-én rendezik.

Ifjúsági Bajnokok Ligája, bajnoki ág, 3. forduló, visszavágó:

  • Puskás Akadémia–FCSB 2–3, gólszerzők: Ásványi (4.), Zahorán (17.), illetve D. Popa (1. és 28.), Panait (11.); összesítésben 4–4, továbbjutott a Puskás Akadémia tizenegyesekkel (4–2)
  • kiállítva: Umathum (Puskás Akadémia, 31.)

korábban írtuk

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban
Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés