
2013. március 12., 07:082013. március 12., 07:08
A Szatmárnémetiben, Kolozsváron, illetve Marosvásárhelyen korábban már nagy sikerrel játszott verses estet a szatmári társulat örökös tagja, Szugyiczky István állította össze és rendezte, Kovács Éva Poór Lili-díjas színésznő, a Harag György Társulat örökös tagja mellett vendégművészként Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művész, és Csutak Réka színésznő és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának művészei is fellépnek.
„A rendszerváltás óta már nem tiltott üzenet Dsida Jenő lélektől lélekhez címzett művészete. Most már helye van a pódiumon és az életünkben a hitnek, az imának, a zsoltárnak. Most már van valóságos tartalma az »Ülj ide, gyűlj ide, népem / s hallgasd, amint énekelek« dsidai gondolatnak is. Ebben hisz és erről vall Szugyiczky István szatmárnémeti születésű színművész, az est irodalmi anyagának szerkesztő-rendezője, aki le tudott mondani több, gyakran elmondott, ismert Dsida-versről, de nem tudott lemondani a megkerülhetetlen Psalmus Hungaricusról” – olvasható az előadás ismertetőjében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.