A magyar miniszterelnök-helyettes szerint kulcsfontosságú, hogy a hétvégi szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt meghatározó szerephez jusson, és jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában. Ezzel a Magyar Koalíció Pártjára (MKP) gondolt, amely a jelenlegi pozsonyi kormánykoalícióban is részt vevő Most-Híd szlovák–magyar párttal szemben jelenleg nem tagja a parlamentnek.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár csütörtökön telefonon gratulált Vlagyimir Putyinnak az oroszországi elnökválasztáson aratott győzelméhez, és egyben megerősítette az atlanti szövetség javaslatát a rakétavédelmi együttműködésre.
További szigorításokat helyezett kilátásba a bevándorlási politikában Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, miután szerinte „az integrációs rendszert már a bénulás fenyegeti”.
Noha tíz államból hatban Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a „szuperkedden”. Ohiót, a „szuperkedd legfontosabb trófeáját” Romneynak még úgy is csak egy hajszállal sikerült megszereznie, hogy a kampánykiadásokra sokszorosan többet költött Santorumnál.
Megpróbálta bevonni a rendőrség az egyik állampolgárságától megfosztott szlovákiai magyar – Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozó – személyi okmányait tegnap délelőtt.
Bugár Béla szerint közvetlenül beleavatkozik a szlovákiai parlamenti választásokba Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor „azt tanácsolja, hogy az MKP-t válasszák”.
A norvég ügyészség tegnap hivatalosan vádat emelt „terrorista cselekedetek” és „szándékos emberölés” címén Anders Behring Breivik ellen, aki robbantással és lövöldözve összesen 77 embert ölt meg tavaly nyáron Norvégiában.
Az orosz központi választási bizottság tegnap kihirdette a vasárnapi elnökválasztás végleges eredményét, Vlagyimir Putyin hivatalosan is Oroszország megválasztott elnöke.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban a legnagyobb Izrael-barát amerikai lobbiszervezet, az AIPAC kongresszusán felszólította a nemzetközi közösséget: ismerje el tényként, hogy Irán atomfegyvert akar előállítani – írta tegnap a Háárec című izraeli lap.
A magyar kormány álláspontja egyértelmű az autonómia kérdésében – szögezte le Németh Zsolt, miután tegnap tárgyalásokat folytatott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel a magyar fővárosban. A magyar külügyi államtitkár úgy fogalmazott: az új alaptörvény alkotmányos kötelességgé teszi a közösségi önkormányzatiság támogatását, és ennek egyik élharcosa a Székely Nemzeti Tanács.
Március 15-én újabb békemenet indul a Kossuth térre – jelentette be tegnap Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka szerint a Szlovák Köztársaság nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László magyar köztársasági elnöknek a területére történő belépését.
Két orvost agyonlőtt, egy asszisztensnőt és – menekülés közben – egy rendőrt megsebesített, majd öngyilkos lett egy nyugdíjas a délnyugat-németországi Weilerbach településen. A rendőrség
tájékoztatása szerint a gyilkosság okai egyelőre ismeretlenek.
Csalás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás Magyarországon három román állampolgár ellen, aki az M5-ös autópálya balástyai felhajtójának parkolójában és az autópályán többeket próbált leállítani, hogy pénzt csaljon ki tőlük; a gyanúsítottak aranynak látszó ékszereket kínáltak készpénzért cserébe.