Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajthatott végre hétfőn Joe Biden ukrajnai tartózkodásával egy időben – derült ki amerikai forrásokból.
Folytatódott a diplomáciai adok-kapok Magyarország és Szlovákia között, miután Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter egy bejegyzésben minősíthetetlen hangnemben reagált Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati évértékelő beszédére.
Az Egyesült Államok és Európa nemzetei nem akarják elfoglalni Oroszországot – hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök kedden Varsóban, a lengyelekhez intézett beszédében.
Vlagyimir Putyinnak a moszkvai parlamentben kedden elmondott beszéde arról tanúskodik, hogy az orosz elnök elvesztette a kapcsolatot a valósággal – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója.
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője.
Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette, hogy folytani akarja a háborút, ezért az Ukrajnának eddig nyújtott támogatást nem csak fenntartani, hanem fokozni kell – jelentette ki a NATO-főtitkár kedden.
Oroszország azért akar a jelenlegi moldovai kormány megdöntésével egy oroszbarát bábkormányt ültetni a helyére, mert új frontot akar nyitni Ukrajna ellen Transznisztria irányából, ehhez pedig szüksége van a chișinăui repülőtérre.
Abszurdnak nevezte Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt állította: a nyugati fenyegetés miatt tört ki háború Ukrajnában.
Több mint 2,5 millió forintot érő hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy román furgonban az M7-es autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A Nyugatot tette felelőssé az ukrajnai háborúért Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a szövetségi parlament két házának együttes ülésén elmondott beszédében.
Az amerikai republikánus párt több politikusa bírálta Joe Biden elnököt hétfőn kijevi utazása, illetve annak időzítése miatt, de Ukrajna további támogatásáról a republikánusok között is véleménykülönbségek mutatkoztak.
Még a héten megegyezés várható az Oroszország elleni tizedik szankciós csomagról az Európai Unióban – jelentette ki Josep Borrell.
Újabb, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökországot az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint. A rengéseket Szíriában, Egyiptomban és Libanonban is érezték.
Biztonsági garanciákat kapott kijevi látogatása előtt Joe Biden amerikai elnök – közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hétfőn Telegram-csatornáján.
Az orosz hadsereg megsemmisítette a Nyugat által Ukrajnának átadott haditechnikai eszközök nagy részét – közölte hétfőn a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).
Váratlanul Ukrajnába érkezett hétfőn délelőtt Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke.
A legfontosabb annak tisztázása, miként lehet a szükséges mennyiségű lőszert szállítani Ukrajnának, illetve a szállítások folyamatos biztosítását szavatolni – jelentette ki Josep Borrell.
Az ukrán haderő továbbra is tartani fogja a Donyeck megyei Bahmut városát, de „nem mindenáron” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnapi interjúban.