Hirdetés

Újabb támadástól tartanak a német hatóságok

Továbbra is bizonytalan a hétfő este berlini tömeges gázolás háttere, és akár újabb támadás is történhet – figyelmeztettek a nyomozás vezetői kedden délután a német fővárosban tartott tájékoztatójukon.

MTI

2016. december 20., 17:222016. december 20., 17:22

2016. december 20., 18:502016. december 20., 18:50

Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész iszlamista háttérre utaló merényletként jellemezte az esetet, és kiemelte: „meg kell barátkozni a gondolattal\", hogy előfordulhat, nem az őrizetbe vett gyanúsított a felelős a 12 halálos áldozatot és csaknem 50 sebesültet követelő támadásért.

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kiemelte: meglehet, hogy az igazi tettes szabadlábon van, fegyverrel rendelkezik és társak is segítik. Az eddigi egyetlen konkrét nyom egy mobiltelefon, amelyet a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított szállásán, egy berlini menekültszálláson foglaltak le, és vizsgálatával még nem végeztek – derült ki Klaus Kandt berlini rendőrfőnök szavaiból.

Eddig hat halálos áldozatot sikerült azonosítani, valamennyien német állampolgárok. A kamion vezetőfülkéjéből holtan kiemelt lengyel férfi halálának körülményeit nem sikerült pontosan feltárni, boncolása még nem ért véget. Holger Münch aláhúzta, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas egész Németországban, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hétfőihez hasonló esetek után közvetlenül igen jelentős az újabb támadások kockázata. Klaus Kandt berlini rendőrparancsnok elmondta, hogy a fővárosi rendőrség állandó riadókészültségben van, azért is, mert nem zárható ki, hogy a városban bujkál a támadó. A rendőrfőnök elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint nem gondoskodnak megfelelően a karácsonyi vásárok biztonságáról.

Nem sokkal korábban Klaus Kandt a Die Welt című lap és az ARD országos köztelevízió biztonsági körökből származó értesüléseit megerősítve elmondta, nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este röviddel 20 óra után belehajtott a főváros nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál működő szabadtéri karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

Kandt szerint igen erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított volt a támadó, bár még nem végeztek valamennyi vizsgálattal. Közölte, amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább. Kiemelte, hogy továbbra is jelentős a terrorveszély Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon és tereken „erőteljes” a rendőri jelenlét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés