
2012. december 13., 20:372012. december 13., 20:37
A szombathelyi városháza üléstermében 12 hallgatóból álló küldöttség jelent meg, majd néhányan a kormány felsőoktatási átalakítási terveit bíráló plakátokat osztottak szét, amelyeken „a hallgatók röghöz kötését”, a „bújtatott tandíj bevezetését” kifogásolták, és közölték, „nem engednek a kormányzatnak”. A plakátokat csak az ellenzéki képviselők vették át. A pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói ülősztrájkkal tiltakoztak a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen. Budapesten két iskolában, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is tiltakoztak a diákok a felsőoktatási keretszámok csökkentése miatt.
Szerdán szintén az ország több városában tiltakoztak a hallgatók. Budapesten több ezren vonultak végig a belvároson, és a Kossuth tér lezárt részét is elözönlötték. Az Országház előtt rendőrsorfal állt fel. Szegeden plakátokkal ragasztották le a Fidesz-iroda portálját, Debrecenben új felsőoktatási törvényt követeltek. Megszólalt az ügyről az Országgyűlés elnöke is, aki arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány kész a párbeszédre, de a diákok egyelőre nem éltek ezzel a lehetőséggel. A Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Sopronban, Szegeden és más településeken tartott fórumokon visszatérő követelés volt a felsőoktatási keretszámok két évvel ezelőtti szintre történő visszaállítása, az oktatás átfogó reformja, valamint a hallgatói szerződés azonnali eltörlése.
A legnagyobb megmozdulás Budapesten volt. A hallgatók a Műegyetem budai épületében gyűltek öszsze, ahol a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kijelentette, hogy a diákok akkor érhetik el követeléseik teljesülését, ha egységesek maradnak. Solti László, a Szent István Egyetem rektora a Magyar Rektori Konferencia álláspontját ismertetve közölte, hogy ellentétes a nemzetközi trendekkel a forráskivonás a felsőoktatásból, és az a magyar felsőoktatás leszakadásához vezet. A Műegyetemről a diákok rendőri felvezetéssel Pestre vonultak az Erzsébet hídon át. A hallgatók először a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt álltak meg egy időre, majd a Kossuth térre vonultak, ahol elözönlötték a lezárt területet. A rendőrök leszorították őket a főbejárat lépcsőjéről, majd felsorakoztak az Országház előtt, de fél kilencig egyebet nem tettek. Ezután a rendőrsorfal néhány méterrel hátrébb szorította a tüntetőket. A tüntetések nyomán csütörtökön újabb egyeztetésre hívta a HÖOK elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A HÖOK azonben jelezte: nem megy el, az egyeztetés időpontjául pedig december 18-át javasolja, jelezve, hogy addig az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megbeszéléseit is lefolytatják.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.