
A külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását minden eszközzel segíteni kell – emelte ki a nemzetpolitikai államtitkár pénteken, Budapesten.
2016. november 25., 12:532016. november 25., 12:53
2016. november 25., 15:252016. november 25., 15:25
Potápi Árpád János a külhoni magyar fiatal vállalkozók helyzetéről készült kutatási beszámolót ismertető konferencián elmondta: ennek egyik eszköze volt a szakképzés megerősítése, amelynek a jövőben is kiemelt figyelmet szentelnek majd. Továbblépésként hirdették meg a külhoni magyar fiatal vállalkozók évét, s a programmal közel 2000 fiatal vállalkozót tudtak elérni, ami a kapcsolatépítést is jelentősen segítette.
A jövőben szeretnének a gazdasági témáknál maradni, az elkövetkező időszakban a vállalkozások, családok támogatásra kerülne a középpontba. Ezért a Magyar Állandó Értekezlet december 1-i ülésén azt javasolják majd, hogy külhoni magyar családi vállalkozók évét hirdessék meg tematikus évként 2017-re. Az államtitkár elmondta: az idei programra 750 millió forint állt rendelkezésre, jövőre tervek szerint 1 milliárdot különítenének el. Rámutatott: amellett, hogy 2010-14 között meghozták a szimbolikus jogszabályokat és törvényeket, amelyek nagyon kellettek a nemzet közjogi egyesítéséhez, egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szülőföldön való boldogulásra. Kitért a demográfiai helyzet tarthatatlanságára, az elvándorlás és az asszimiláció problémájára, ami mint mondta, számos megoldandó kérdést vet fel.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet főigazgatója közölte: a kutatás a HÉTFA Kutatóintézet irányításával, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közreműködésével az államtitkárság megrendelésére készült. Azt mondta, hogy a magyarság gazdasági értelemben is sokszor hátrányos helyzetben van, de reményei szerint szervezettséggel, összefogással ezt a relatíve hátrányos helyzetet előnnyé tudják kovácsolni.
Csite András, a HÉTFA Kutatóintézet igazgatója kiemelte: kilenc esettanulmányt készítettek. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a külhoni magyar területeken mintegy 40 ezerre tehető a fiatal magyar vállalkozók száma. Erdélyben 20-23 ezer, Felvidéken 10-12 ezer, Délvidéken 4-5 ezer, Kárpátalján 2,5 ezer, Dél-Baranya és Muravidék közel száz lehet a számuk. A nagyvárosi övezetek mellett a mezőgazdasággal foglalkozó területeken, ilyen tevékenységekhez kapcsolódva lelhetők fel főként. Egyaránt jellemző a családi gazdaság, vállalkozások átvétele és az önerőből, saját elhatározásból indított vállalkozások. Kétharmaduk férfi, nagy részük családban él, egy gyermeket nevelnek, s közel ötven órát dolgoznak hetente.
Fontos megállapítása a kutatásnak, hogy az elvándorlással szemben az otthonmaradást választották – közölte Csite András, hozzátéve a sikerhez a bátorság, a kitartás, a szorgalom, az innovativitás, a szaktudás mellett a támogató családi környezetet, a szakmai és piaci beágyazottságot is szükségesnek tartották. Hozzátette: Délvidéken és Kárpátalján inkább hátrányosan élik meg a helyzetüket a fiatal magyar vállalkozók, Erdélyben minden második válaszadó azt jelezte, nem érzékel különbséget, s negyedük tartotta rosszabbnak a helyzetét, a Felvidéken 62 százalék nem tapasztalt hátrányos megkülönböztetést a többségi nemzethez tartozókkal szemben.
„A fiatal vállalkozók pénzügyi támogatást, személyre szabott képzést, tanácsadást, a kapcsolatteremtés segítését, és a magyarországi piacra való belépés támogatását várják\" – közölte Csite András, aki kiemelte: egy vállalkozás alapítása egyúttal az otthon maradás melletti döntést jelenti.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!