Az üldözött keresztények ma többen vannak, mint a kereszténység első évszázadaiban – állapította meg hétfői Úrangyala imádságában az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa.
2016. december 26., 19:002016. december 26., 19:00
Dolgozószobájának a Szent Péter térre néző ablakából szólt az összegyűlt hívekhez. Akárcsak egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon, ezúttal is felhívta a figyelmet arra az üldöztetésre, amely a világban sok keresztény embernek jut osztályrészül. Megállapította, hogy az üldözött keresztények ma többen vannak, mint amennyien az első évszázadokban voltak, és nekik ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük, mint azoknak, akik annak idején éltek.
Ferenc pápa – emlékeztetve az első vértanú mártíromságára – elmondta, István egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) perbe fogta, István védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia, s emiatt „istenkáromlás” bűnében vétkesnek találták, halálbüntetésre ítélték.
A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy ma azért emlékezünk meg Szent Istvánról, hogy megerősítsük, a keresztény mártíromság története még napjainkban is folytatódik. „A keresztény egyház a világ legkülönbözőbb pontjain kénytelen üldöztetéssel szembenézni\" – hangsúlyozta. Ferenc pápa részvétét fejezte ki a Fekete-tengerbe zuhant repülőgép tragédiája miatt. „Az Úr nyújtson vigaszt a kedves orosz nép, az utasok, a személyzet és a Vörös Hadsereg nagyszerű kórusának családjai számára, Szűz Mária pedig segítse a jelenlegi mentési munkálatokat” – mondta a katolikus egyházfő.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!