2013. február 11., 07:292013. február 11., 07:29
A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.
A levélben Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. „Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban” – írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. „Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe” – fogalmazott. Ehhez azonban – folytatta a kormányfő – „tudnunk kell egymásról”, és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt. A kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.