
Fotó: MTI
A Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülésének előkészítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
2016. november 22., 15:342016. november 22., 15:34
2016. november 22., 20:532016. november 22., 20:53
A romániai parlamenti választások is aktualitást adtak a megbeszélésnek. Az MTI tájékoztatása szerint ennek kapcsán a tárgyaló felek „elégedetten állapították meg, hogy a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás\".
„Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen\" – mondta Havasi Bertalan. A keddi tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. A Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár közölte, erre a programra várhatóan még ebben az évben sor.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!