Őrizetbe vett a francia rendőrség pénteken négy embert, köztük egy 16 éves lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készítettek elő a dél-franciaországi Montpellier-ben – közölték nyomozati források.
2017. február 10., 13:592017. február 10., 13:59
2017. február 10., 15:272017. február 10., 15:27
A tájékoztatás szerint a 16, 20, 26 és 33 éves gyanúsítottakat azután tartóztatták le, hogy acetont vásároltak, amelyre feltételezhetően egy robbanószerkezethez volt szükségük.
A házkutatások során a dzsihadisták által előszeretettel használt TATP-t, vagyis triaceton-triperoxid nevű robbanóanyagot, acetont, fecskendőket és védőkesztyűket találtak a nyomozók a gyanúsítottak lakásában, akiknek egy részét radikalizálódás miatt megfigyelés alatt tartották a titkosszolgálatok. A hatóságok szerint a 16 éves lány a közösségi oldalakon nagyon aktív volt, és többször is jelezte, hogy szeretne csatlakozni Szíriában vagy Irakban az iszlamistákhoz, vagy ha az nem sikerül, akkor Franciaországban szeretne merényletet végrehajtani.
A France Info hírrádió úgy értesült, hogy a vele együtt letartóztatott három férfi közül kettőt ismerték a terrorelhárító szervek. A 20 éves férfi együtt élt a lánnyal, őt radikalizálódás, illetve azért tartották nyilván, mert 2015 végén Szíriába próbált elutazni. A BFM hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfi öngyilkos merényletre készült. A pár össze akart házasodni, s a lány Szíriába akart elindulni a terrortámadás előtt. Harminchárom éves társukat radikalizálódás miatt figyelték meg, ő volt a pár „tanítója\", és kapcsolatokkal rendelkezett Szíriában. A negyedik, 26 éves férfi nem tartozott szorosan a csoporthoz.
A titkosszolgálatok olyan nyomokkal rendelkeztek, amely alapján feltételezhető volt, hogy a csoport akcióba kíván lépni és azonnali merényletre készül, ezért őrizetbe vették a gyanúsítottakat. A rendőrség arról nem tájékoztatott, hogy hol és mikor tervezték a terrortámadást.
Franciaországban a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, a rendőrség bárkit őrizetbe vehet, akiről a közrend megzavarását gyanítja. A hatóságok és a kormány rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy továbbra is magas szintű a terrorfenyegetettség. Egy héttel ezelőtt egy 29 éves egyiptomi állampolgár bozótkésekkel támadt a párizsi Louvre múzeumánál járőröző katonákra, de sikeresen ártalmatlanították. A késelő a támadás közben azt kiabálta: „Allahu akbar\" (Allah a leghatalmasabb). Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nem vállalta magára a támadási kísérletet, de az elkövető azt vallotta: magáénak vallja a szervezet iszlamista nézeteit.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!