Hirdetés

Obama: Moszkva „bekavart" az amerikai választásokba

Barack Obama az ABC televíziónak adott interjúban kijelentette: Oroszországnak az volt a szándéka, hogy „bekavarjon" az amerikai választási folyamatba. Donald Trump, megválasztott elnök szerint viszont csak a demokraták hanyag számítógépes védelméről volt szó.

MTI

2017. január 07., 20:592017. január 07., 20:59

2017. január 08., 11:302017. január 08., 11:30

Obama elnök az ABC televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorának adott interjút, az ABC azonban már szombaton részleteket közölt a beszélgetésből. „Azt hiszem, hogy igaz az, hogy az oroszok szándéka az volt, hogy bekavarjanak, és be is kavartak\" – fogalmazott az amerikai elnök.
Obama következetesen nem a beavatkozás kifejezést használta.

Obama arra is figyelmeztetett, hogy a pártviták sora és a megosztottság veszélybe sodorhatja az amerikai hírszerzés szervezeteinek hatékony munkáját. „Az egyik dolog, ami a leginkább aggaszt, az, hogy republikánusok és hozzájuk közel álló tévékommentátorok jobban bíznak Vlagyimir Putyinban, mint amerikai honfitársaikban, ha ezek a honfitársak demokrata pártiak. Ennek nem szabad így lennie\" – húzta alá Barack Obama. Az elnök üzent utódjának, Donald Trumpnak is. „Emlékeztetnünk kell önmagunkat, hogy ugyanabban a csapatban játszunk, Vlagyimir Putyin nem ebben a csapatban játszik\" – hangsúlyozta.

Szombaton Donald Trump szintén ismét reagált a pénteken nyilvánosságra hozott hírszerzési jelentésre. A megválasztott elnök szombat reggeli Twitter-üzenetében ezúttal is mérsékelni igyekezett a hírszerzői megállapítások jelentőségét, s leszögezte: „az egyetlen ok, amiért a gyönge számítógépes védelemmel ellátott Demokrata Országos Konvenció elleni hackertámadásokról beszélünk, hogy a demokraták veresége olyan nagy volt, hogy most totálisan zavarban vannak\".

Trump hangsúlyozta azt is: a hírszerzési jelentés nem állította, hogy megdönthetetlen bizonyítékok volnának arra, hogy a hackertámadások befolyásolták volna a választási eredményeket. Pár órával később Trump a közösségi oldalon arról írt, hogy Oroszországgal jóban lenni nem rossz, hanem jó dolog. „Csak a hülyék és a bolondok gondolják azt, hogy rossz\" – írta, majd kifejtette: Oroszország az ő vezetése alatt a mostaninál sokkal jobban fogja tisztelni az Egyesült Államokat, és közösen talán a világ sok nagy és sürgető problémáját meg tudják majd oldani.

Leon Panetta, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik volt vezetője még pénteken este egy televíziós interjúban lényegében Barack Obamát és a demokrata párti kormányzatot okolta a történtekért, mondván, hogy ha már 2015 végétől, 2016 elejétől tudtak az esetleges hackertámadásokról, akkor miért nem tettek ellene. Panetta, aki 2009 és 2011 között volt CIA-főnök, később pedig védelmi miniszter, ostorozta Donald Trumpot is, amiért nyíltan bizalmatlanságát hangoztatja az amerikai hírszerző szervezetek munkáját illetően.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés