
Folytatódtak csütörtök este a Trump-ellenes tüntetések az Egyesült Államok egyes városaiban: New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Seattle-ben és Richmondban.
2016. november 11., 08:522016. november 11., 08:52
2016. november 11., 10:392016. november 11., 10:39
A különböző televíziókban megszólaltatott protestálók azt ismételgették, hogy tartanak Donald Trump elnökségétől.
Elsősorban fiatalok tüntetnek, sokan táblákkal vonulnak fel, „Nem az én elnököm\" felirattal. Egyes városokban – mint például San Franciscóban – a melegek jogainak védelmében tüntettek, másutt, például Los Angelesben, mexikói zászlókkal vonultak az utcákon. Los Angelesben és a virginiai Richmondban több mint húsz tüntetőt őrizetbe vettek, mert eltorlaszolták vagy megpróbálták eltorlaszolni az országutakat.
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szerint Obama elnök támogatja a tüntetők jogát arra, hogy békésen hangot adjanak nézeteiknek, véleményüknek. „Az Egyesült Államokban körültekintően és alkotmányban rögzítetten óvjuk a szólásszabadság jogát\" – jelentette ki újságíróknak Earnest, majd hozzátette: „az elnök mélyen hisz abban, hogy ezt a jogot védelmezni kell, de ezt a jogot erőszak nélkül kell gyakorolni\".
A Fox televízióban Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, akit Donald Trump leendő kormányának igazságügyi minisztereként emlegetnek, kijelentette: „nyugi, a dolgok nem állnak olyan rosszul, mint gondoljátok\".
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!