Hirdetés

Nem kirgiz, hanem ujgur az isztambuli merénylő?

A török hatóságok őrizetbe vették kedden reggel az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren, majd egy órával később szabadon engedték azt az Akhe Masrapov nevű, kirgiz állampolgárságú férfit, aki hasonlít az újévi isztambuli terrortámadás elkövetőjére – jelentette a Dogan török hírügynökség.

MTI

2017. január 03., 22:412017. január 03., 22:41

2017. január 03., 23:452017. január 03., 23:45

Masrapov neve és az útleveléről készült fénykép az eljárást követően a közösségi média révén úgy terjedt el, mintha a Boszporusz európai partján található Reina klubban ő hajtotta volna végre azt a 39 halálos és további 69 sebesült áldozatot követelő véres mészárlást, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vállalt magára.

A 28 éves férfi az isztambuli Atatürk repülőtérről Kirgizisztán fővárosába, Biskekbe repült, ahol a Turmush nevű kirgiz hírportálnak nyilatkozott. Masrapov elismerte, hogy a fényképen látható útlevél az övé, de hangsúlyozta, hogy semmi köze a merénylethez. Mint mondta: kereskedelemmel foglalkozik és 2011 óta gyakran utazott Törökországba. A rendőrök még elnézést is kértek tőle, amikor elengedték – tette hozzá Mashrapov.

A valódi merénylő személye már ismert a hatóságok előtt, a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, de a kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A tettes továbbra is szökésben van, nagy erőkkel keresik. A rendőrség a közép-törökországi Konya városban kedden őrizetbe vette a támadó 12 isztambuli ismerősét és feleségét. A nő állítása szerint a televízióból értesült a történtekről és nem volt tudomása róla, hogy a férje az Iszlám Államnak akárcsak a szimpatizánsa lenne.

A Habertürk című lap beszámolója szerint egyébként a tettes szalaggal kötötte össze a gépkarabélyába illesztendő tölténytárakat, hogy a cseréknél kevesebb időt veszítsen. A lövedékek belsejében olyan acélmagok voltak, amelyeket általában páncélfelületek ellen használnak – írta az újság. Egy szemtanú szerint háromszor is azt kiáltotta, hogy Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!). A Sabah cikke szerint a merénylő három darabot is felrobbantott abból a Flashbang nevű amerikai villanógránátból, amelyet az Egyesült Államok különleges erői is alkalmaznak. A Flashbang háborúban az ellenség látó- és hallóképességének ideiglenes korlátozására szolgál, emberi élet kioltására nem alkalmas. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés