Hirdetés

Megkezdődött a voksolás az Egyesült Államok keleti partvidékén

Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel, helyi idő szerint reggel hatkor - közép-európai idő szerint délben - megkezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás. A választók arról döntenek, hogy bizalmat szavazzanak-e további négy évre az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökének és alelnökének, Barack Obamának és Joe Bidennek, avagy helyettük a republikánus párti Mitt Romneyt és Paul Ryant bízzák meg az ország kormányzásával.

2012. november 06., 13:292012. november 06., 13:29

Emellett teljes egészében újraválasztják a szövetségi képviselőház 435 szavazati joggal rendelkező és 6 azzal nem felruházott tagját, valamint a 100, hat évre megválasztott szenátor közül 33-at.

A mostani kedd tulajdonképpen a választási folyamat lezárása, eddig ugyanis már több mint harmincegy millió amerikai állampolgár élt a távolléti vagy a korai szavazás lehetőségével. Maga Barack Obama elnök október 25-én Chicagóban adta le szavazatát, arra buzdítva honfitársait, hogy minél többen éljenek a korai szavazás lehetőségével. A first lady, Michelle Obama is példát akart mutatni: ő levélben küldte el szavazatát.

Az elnökválasztási harc állása a választás előestéjén rendkívül kiélezettnek tűnt, több szakértő szerint nem jósolható meg előre nagy biztonsággal a kimenetele. A jelentősebb független közvélemény-kutatási intézetek adatai szerint Obama és Romney támogatottságában országos szinten holtverseny alakult ki, vagy igen szoros, a statisztikai hibahatáron belül volt az állás. A választást eldöntő „billegő”, más néven „csatatérállamokban” - ezek számát a különböző elemzések 8 és 12 közöttire teszik - a hétfőn közölt adatok szerint Obama minimális, de döntőnek nem nevezhető előnyre tett szert.

A szövetségi kongresszus két házával kapcsolatban a legtöbb felmérés a status quo fennmaradását vetíti előre, vagyis azt, hogy a képviselőházban megmarad a republikánus, a szenátusban pedig a demokrata párti többség.

Az amerikai elnökválasztást a kétlépcsős választási rendszerben az nyeri meg, aki az egyes államok szavazati eredményei alapján felálló, 538 fős elektori kollégiumban megszerez legalább 270 szavazatot. Az elnököt de jure megválasztó testületbe a szövetségi államok „a győztes pártja mindent visz” elv alapján jelölik ki küldötteiket. Az államok - a lakosság számának függvényében - eltérő számú elektort jelölnek a testületbe.

A jelentősebb közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint a biztosan a demokratákhoz illetve a republikánusokhoz húzó államoktól Obama 201, Romney pedig 191 szavazatra számíthat, további 146 voks sorsa pedig a „billegő” államok sorsától függ. A szavazatszámlálás során a kampánystábok és a szakértők fő figyelme a 18 elektorral rendelkező Ohio államra irányul majd, amelynek mindkét tábor kalkulációja szerint kulcsszerepe lesz a verseny eldöntésében. A küzdelem kiélezettségére utal, hogy Mitt Romney még a választás napján is kampányol Ohióban, illetve a 20 elektorral rendelkező Pennsylvaniában.

Az első exit poll eredményeket a szavazóhelyiségek zárása után hozzák nyilvánosságra. Noha a választási eredmények gyors, az exit pollok alapján történő előrevetítése érdekében több jelentős amerikai médiaszervezet (az AP hírügynökség, valamint az ABC News, a CBS News, a CNN, a Fox News és az NBC News televízió) még 2003-ban létrehozta a úgynevezett Nemzeti Választási Csoportot, a verseny szoros állása miatt nem kizárt hogy a győztes nem hivatalos kihirdetése várathat majd magára. Előrejelzések szerint nem kizárt, hogy újraszámlálás(oka)t kell majd elrendelni és a rivális felek bíróságon támadják meg a választás eredményeit, illetve annak körülményeit.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés