
2012. december 12., 15:222012. december 12., 15:22
A rakéta déli irányban haladva átrepült a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger, illetve az Okinawa-szigetek felett. Japán és dél-koreai kormányilletékesek egybehangzó közlése szerint a rakéta nem tért le a kijelölt pályáról, mindhárom fokozata a tengerbe esett, és a kísérlet feltehetően sikeres volt.
Az Unha-3 típusú rakéta mindhárom fokozata az észak-koreai hatóságok által korábban megjelölt térségben csapódott be. Az első a Sárga-tengerbe zuhant, mintegy 200 kilométerre nyugatra Dél-Koreától, a második fokozat a Kelet-kínai-tengerbe esett, délnyugatra Dél-Korea partjaitól, a harmadik a Csendes-óceánba, mintegy kétszáz kilométerre keletre a Fülöp-szigetektől.
A japán hadsereg nem adott parancsot a rakéta megsemmisítésére. Mintegy másfél órával a felbocsátás után Phenjan közölte, hogy Föld körüli pályára állította első műholdját. A Japánban és Dél-Koreában is összehívták a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését. A tokiói kormány „mélységes sajnálatát” fejezte ki a rakétaindítás miatt, „megengedhetetlennek” nevezte, határozottan tiltakozott, és az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének azonnali összehívását kérte.
Követelte az Észak-Korea elleni szankciók kiterjesztését. Az Unha-3 rakéta hatótávolsága a 10 ezer kilométert is meghaladhatja. A rakéta képes lenne elérni az Egyesült Államok nyugati partját, egyebek között Los Angeles városát is. Phenjan októberben jelentette be, hogy az Egyesült Államok nyugati partját elérő rakétákkal rendelkezik, ezt azonban amerikai szakértők vitatták.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.