Hirdetés

Lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét a magyar kormány

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

2017. február 23., 18:152017. február 23., 18:15

2017. február 23., 20:532017. február 23., 20:53

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az Orbán Viktor vezette kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot. „Ennek indoka a nemzeti egység hiánya, e nélkül ugyanis egyetlen ország sem tudott olimpiát rendezni, e nélkül nincs esélye a pályázatnak\" – mondta a politikus.

Szavai szerint Magyarországon elképzelhetetlen nemzeti egység baloldali pártok nélkül, a budapesti pályázatot eredetileg támogató Magyar Szocialista Párt (MSZP) azonban változtatott az álláspontján. „Ha pedig csak a kormány és a kormánypártok támogatják az olimpiát, az megvalósíthatatlan\" – fogalmazott Lázár János. Megjegyezte, szerinte egy népszavazás esetén bekövetkező kampánnyal és vitával „magát égetné\" Magyarország, a referendumon pedig valószínűleg a játékok ellenzői lennének többségben. „Teljesült a népszavazási aláírásgyűjtők kérése, nem lesz olimpia\" – tette hozzá.

A miniszter kérdésre az ország kudarcának nevezte, hogy nem sikerült megteremteni, illetve megtartani a nemzeti egységet. Azt is mondta, hogy szerinte Magyarország belátható időn belül nem fog olimpiát rendezni. Lázár János jelezte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a pályázathoz kapcsolódó minden eddigi költség felhasználásáról be fog számolni. Szabó Tünde államtitkár jelentésének pedig azt is tartalmaznia kell majd, hogy milyen beruházásokra van szüksége a sportnak a következő években, az olimpiával összefüggésben tervezett fejlesztések közül melyikről kell lemondani, melyiket kell átalakítani.

Más sporttémákról szólva a Miniszterelnökség vezetője tudatta, hogy a 2017-es budapesti vizes vb-re elkészült Dagály uszoda bruttó 48 milliárd forintba került, ez a tervezett költségen belül van. „A kormány jóváhagyta azt is, hogy megkezdődjön az új Puskás-stadion építése, a közbeszerzési eljárás lezárult – az eredményt napokon belül kihirdetik –, a kormány pedig bruttó 190 milliárd forintot hagyott jóvá rá\" – közölte a budapesti Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés