2012. december 26., 20:392012. december 26., 20:39
A kárpátaljai magyar politikus, aki a kormányzó Régiók Pártjának (PR) listáján szerzett parlamenti mandátumot, az ukrán parlament hivatalos lapja, a Holosz Ukrajini tegnapi számának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a Kárpátalja megyei tanács ahelyett, hogy a saját hatáskörén belül határozott volna a nyelvtörvénynek a soknemzetiségű Kárpátalja területén történő végrehajtásáról, mindössze azokat a döntéseket hagyta jóvá, amelyeket az érintett közigazgatási egységek korábban hoztak a nyelvtörvény rendelkezéseinek végrehajtását illetően.
Gajdos István úgy vélte, hogy a megyei képviselő-testületnek ez a lépése teljesen fölösleges volt, hiszen a jogszabály értelmében a különböző szintű helyi önkormányzatok saját hatáskörükben dönthetnek a nyelvtörvény megvalósításáról.
Az UMDSZ elnöke bírálta szövetségese, a PR Kárpátalja megyei szervezetének vezetését is, amiért az megijedt a nyelvtörvényt ellenző politikai erők fenyegetőzéseitől. „Remélem, hogy ez csak taktikai lépés volt, s nem merül feledésbe az a tény, hogy a PR kárpátaljai választási győzelmében jelentős szerepet játszottak a magyar nemzetiségű választók. A többségében magyarlakta településeken a kormánypárt átlagosan a voksok 55 százalékát szerezte meg a parlamenti választásokon” – mutatott rá Gajdos István. Kárpátalja megye önkormányzata 2012. december 21-ei ülésén vizsgálta az ukrán nyelvtörvény regionális szintű alkalmazásának lehetőségeit.
A képviselő-testület azonban annak ellenére nem ismerte el a magyart regionális nyelvként, hogy a megye területén a magyarok aránya két százalékkal meghaladja a nyelvtörvény által előírt 10 százalékos küszöbértéket. A kérdésben hozott határozat csupán azt mondja ki, hogy az ukrán mellett a régióban elterjedt nyelv a magyar, a román és a ruszin, amit figyelembe kell venniük az érintett helyi önkormányzatoknak.
| Volodimir Ribak, az ukrán parlament új elnöke egyenjogúnak nevezte az orosz és az ukrán nyelvet, miközben a magyart és a románt kisebbséginek egy kedden megjelent interjújában. A házelnök a Kommerszant-Ukrajinának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy noha az ukrán nyelv státusát az ország alkotmánya védi, ő maga az orosz nyelv egyenjogúsága mellett áll ki. „Az alkotmány szerint az államnyelv az ukrán, és az alkotmányt be kell tartani. Nekem viszont, egy olyan embernek, aki orosz ajkú környezetből jön, kellemetlen, ha egyes parlamenti képviselők kisebbségi nyelvnek nevezik az oroszt” – mondta a donyecki származású politikus. Hozzátette, hogy a magyar nyelvet lehet kisebbséginek tekinteni Kárpátalján, a románt Csernyivci megyében, az orosz viszont véleménye szerint nem nevezhető annak, hiszen – mint fogalmazott – a fél ország ezen a nyelven beszél. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.