2013. január 02., 21:012013. január 02., 21:01
A jubileumi amnesztia a legszélesebb körű elnöki kegyelem az ország történetében, becslések szerint több mint ezer elítéltet érint.
Az amnesztia alapján elnöki kegyelemben részesültek a jogerősen feltételes szabadságvesztésre ítéltek, valamint azok, akiket legfeljebb másfél év, fogházban, illetve fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Nem vonatkozik a halált vagy súlyos testi sértést, illetve különösen nagy kárt okozó bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személyekre, a kábítószer-terjesztésért elítéltekre, a visszaeső bűnelkövetők egyes csoportjaira, valamint a tartásdíjat nem fizetőkre.
A Gasparovic által meghirdetett amnesztia a legszélesebb körű elnöki kegyelem Szlovákia történetében és a rendszerváltást követően, Václav Havel által 1990-ben meghirdetett közkegyelem óta. Az utolsó csehszlovák államfő által hirdetett amnesztia során az akkori fogva tartottak mintegy kétharmada került szabadlábra.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.