Janus-arcú demokrácia

Sokkal jobban kellett volna pontosítania országértékelő beszédében George W. Bushnak, mit is ért az Egyesült Államok által a zsarnokság felszámolását célzó történelmi küldetésen. A globalizált világ átlagpolgára számára ugyanis egyre kevésbé világos, mi is a különbség a csillag-sávos demokratikus értékek és a fehér házi cowboy által oly lelkesen pusztított országok gyakorlata között.
Nem sokkal azelőtt ugyanis, hogy az amerikai elnök a szabadság előretöréséről szónokolt a Fehér Házban, a virginiai katonai bíróságon Christopher Van Goethem tengerészgyalogost felmentették egy vétlen, de attól még nyilvánvaló emberölés vádja alól. Ha tehát Bush elnök az amerikai igazságszolgáltatási mintát akarja exportálni, a nyilvánvaló bizonyítékok figyelembe vétele nélküli, koncepciós ítélethozatallal már nem kell bajlódnia: ez bevett gyakorlat a totalitárius rendszerekben is. Akárcsak az állampolgárok bírósági hozzájárulás nélküli lehallgatása, amelyet hatásos amerikai „terroristamegfigyelési programként” ismét védelmébe vett a republikánus államfő.
Ráadásul ezek az antidemokratikus megoldások eltörpülnek azok mellett, amelyeket Amerika a különböző válsággócokban alkalmaz. Az iraki háborút követő fogolykínzások, majd azok elkendőzése, az Európában kipattant CIA-botrány, a különböző „baráti” zsarnokok túlkapásainak figyelmen kívül hagyása, a tucatnyi pakisztáni ártatlan ember rakétatámadással való meggyilkolása mind-mind olyan tények, amelyek nemcsak a muzulmán világban fokozzák az Amerika-ellenességet, hanem immár az egyik leghűségesebb kelet-európai szövetségesnek számító Romániában is.
E kettős mércét alkalmazó, Janus-arcú külpolitika fényében pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy az Egyesült Államokban lassan, de biztosan kialakuló rendszer leírását már nem a demokráciáról szóló politológiai munkákban kell keresni. Sokkal inkább az imperialista birodalmak kialakulását taglaló kötetekben.