
Lezuhant kedden Kolumbiában egy utasszállító repülőgép 81 emberrel, köztük egy brazil labdarúgócsapat játékosaival a fedélzetén – közölték a kolumbiai hatóságok.
2016. november 29., 08:442016. november 29., 08:44
2016. november 29., 11:202016. november 29., 11:20
A Lamia bolíviai légitársaság gépe – amely a bolíviai Santa Cruz de la Sierrából indult – helyi idő szerint hétfő este szenvedett balesetet, miközben a Kolumbia északnyugati részén található Medellín felé, a José María Córdoba nemzetközi repülőtérhez közeledett – tájékoztattak a Twitter közösségi oldalon a légikikötő illetékesei. A gépen 72 utas és 9 fős személyzet tartózkodott.
Federico Gutierrez medellíni polgármester azt mondta: lehetséges, hogy vannak túlélők, a légügyi hatóságok pedig később arról tájékoztattak, hogy legalább hat túlélőről érkezett jelentés. Egy kolumbiai hírportál több mint 10 túlélőről értesült. A halálos áldozatok és a sérültek számát egyelőre nem közölték, de Gutiérrez súlyos tragédiának minősítette a balesetet.
Szemtanúk és a hatóságok szerint a gép Antioquia megye keleti, hegyvidéki részén, La Unión település közelében zuhant le. A baleset helyszínére mentőosztagok indultak – közölte Gutiérrez. A British Aerospace 146 típusú gép helyi idő szerint este 10 órakor adott le vészjelzést egy elektromos meghibásodás miatt. A szerencsétlenség idején heves esőzések voltak a térségben.
A repülőn utaztak a brazil Chapecoense futballcsapat játékosai, akik a Copa Sudamericana regionális bajnokságon vettek volna részt, és a Medellín csapatával, az Atlético Nacionallal játszották volna a döntőt. Juan Carlos de la Cuesta, az Atlético Nacional elnöke megdöbbenésének adott hangot a történtek miatt, és másokkal együtt a szerencsétlenség helyszínére indult.
A dél-brazíliai Chapeco városából származó csapat előzőleg a legendás argentínai San Lorenzót győzte le. A Chapecoense Facebook-oldalán hétfőn közzétett videón a játékosok láthatók, amint készülődnek az útra a Sao Pauló-i Guarulhos nemzetközi repülőtéren. Az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint a csapat eredetileg egy charterjárattal ment volna a bajnokságra, de ezt a brazil hatóságok nem engedélyezték, ezért szálltak fel végül egy kereskedelmi repülőgépre. Az utasszállító útközben megállt a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában, a Viru Viru nemzetközi repülőterén.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!