
2013. január 14., 20:082013. január 14., 20:08
Az egyórás politikai vitaműsorban – melynek Bugár Béla mellett másik résztvevője Robert Fico szlovák kormányfő volt – az utolsó öt percben került terítékre a felvidéki magyarságot érintő két „kényes” téma: a kettős állampolgárság és a beneši dekrétumok ügye.
A Most-Híd elnöke a vitaműsorban annak a véleményének adott hangot, miszerint a Beneš-dekrétumok kérdését nem lehet az érintett 12 dekrétum megszüntetésével megoldani. „A Beneš-dekrétumok kérdését egyszer és mindenkorra le kell zárni. Ezt azonban már nem lehet úgy, mint azt egyesek hangoztatják, hogy gyerünk, szüntessük meg azt a nem egészen 12 beneši dekrétumot” – szögezte le Bugár Béla, hozzátéve: a kérdést azzal sem lehet lezárni, hogy minden rendben van. Hozzáfűzte: a téma nem politikai, hanem szakmai egyeztetést kíván.
Robert Fico a Beneš-dekrétumok témája kapcsán leszögezte: ebben a kérdésben a szlovák kormány álláspontja továbbra is egyértelmű és változatlan, mivel a beneši dekrétumokat megváltoztathatatlannak és megszüntethetetlennek tartják.
„Aki ma meg akarná szüntetni vagy változtatni a beneši dekrétumokat, annak a második világháború kimenetelét és a párizsi békeszerződést kellene megváltoztatnia” – szögezte le. Hozzáfűzte: ez a téma a szlovák kormány számára „érinthetetlennek” számít, és nem fognak vele foglalkozni. A szlovák kormányfő rámutatott: azt tartaná a legjobb megoldásnak, ha a kettős állampolgárság ügyét a két ország közötti nemzetközi szerződésben szabályoznák. „Ennek megkötését követően amennyiben lenne rá akarat, mindkét ország érintett törvényeit meg lehetne szüntetni” – tette hozzá.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.