
Ostrom alatt. Bidenre egyre nagyobb nyomás nehezedik a demokrata párti politikusok részéről
Fotó: Joe Biden/Facebook
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.
2024. július 21., 11:592024. július 21., 11:59
Mark Takano, a képviselőház veteránügyi bizottságának vezető demokrata tagja szombaton a közösségi médián keresztül intézett felhívást az elnökhöz, amelyben tiszteletéről biztosítva Joe Bident, azt írta, hogy a választás tétje túlságosan nagy, majd kérte, hogy az elnök „adja át a fáklyát” Kamala Harris alelnöknek, és engedje át neki a lehetőséget az elnökjelöltségre.
Elizabeth Warren, Massachussets állam befolyásos demokrata szenátora szombaton egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy
és aki készen áll a feladatra. A politikus úgy fogalmazott, hogy jelenleg Joe Biden a jelölt, akinek „nagyon nagy döntést” kell meghoznia.
A szombati összesítés szerint a Kongresszus demokrata tagjai közül 35-en kérték nyilvánosan visszalépésre Joe Bident, köztük 4 szenátor és 31 képviselő. Az amerikai törvényhozásban jelenleg 212 demokrata képviselő és 51 demokrata, illetve általában a demokratákkal együtt szavazó független szenátor dolgozik.
A levélben tiszteletükről biztosítva Joe Bident azzal érvelnek, hogy amennyiben Donald Trump győz az elnökválasztáson, az kockára teszi azokat az eredményeket a nemzetbiztonság területén, amelyeket – a levél írói szerint – Joe Biden elért.
A levélre reagálva Biden kampánycsapata közleményt adott ki,
Szombaton a Fehér Ház orvosa közölte, hogy Joe Biden állapota folyamatosan javul, miután szerdán koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg nála.
A Biden-kampánycsapat közlése szerint az elnök hamarosan folytatja a választási kampányát, július végén pedig több kampánytámogatói találkozón vesz majd részt, amelyeken anyagi felajánlásokat várnak a választási harc folytatásához.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!