Bevallotta tettét a budapesti Teréz körúti robbantó

Bevallotta tettét a budapesti Teréz körúti robbantó

Fotó: MTI

Részletes vallomást tett a nyomozóhatóságnak a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi – mondta el Brunner Tamás, a gyanúsított védője az MTI érdeklődésére pénteken.

MTI

2017. február 17., 12:112017. február 17., 12:11

2017. február 17., 13:072017. február 17., 13:07

Az ügyvéd közölte: ügyfele saját elhatározásából döntött a vallomástétel mellett. „A vallomást szerdán és csütörtökön tette, hosszasan és részletesen, a kihallgatása pedig hétfőn folytatódik\" – tette hozzá a jogi képviselő.

A nyomozás és ügyfele érdekeire hivatkozva Brunner Tamás többet nem mondott, de jelezte, várhatóan a hétfői kihallgatás után maga a Központi Nyomozó Főügyészség ad tájékoztatást a vallomás lényegéről, irányáról.

Szeptember 24-én éjjel robbantottak Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni

Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni
2024. május 07., kedd

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén

Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén
2024. május 07., kedd

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek
2024. május 07., kedd

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek

Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek
2024. május 07., kedd

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot

Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot
2024. május 06., hétfő

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist
2024. május 06., hétfő

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti
2024. május 06., hétfő

Ahol Rambo és Lenin szelleme kísért: vietnámi riport egy amerikai veterán gondolataival kiegészítve

Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.

Ahol Rambo és Lenin szelleme kísért: vietnámi riport egy amerikai veterán gondolataival kiegészítve
2024. május 06., hétfő

Nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Putyin

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Putyin
2024. május 06., hétfő

Oroszországi célpontokat támadott Ukrajna, sokan meghaltak

Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.

Oroszországi célpontokat támadott Ukrajna, sokan meghaltak