Megtalálták a hétfői berlini gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjének egy igazolványát, a kamion vezetőfülkéjében fellelt dokumentum szerint az elkövető tunéziai állampolgár lehet, aki ellen rövidesen országos körözést adhatnak ki – jelentette szerdán a Der Spiegel.
2016. december 21., 12:382016. december 21., 12:38
2016. december 21., 14:392016. december 21., 14:39
A német magazin hírportálján közölt értesülés szerint egy Anis A. névre kiállított igazolványt találtak, amely tanúsítja, hogy az illető az úgynevezett befogadott menedékjogi státussal rendelkezik.
Az igazolvány szerint Anis A. 1992-ben született Tataouine városában. A Der Spiegel szerint a nyomozók kezdeményezték a szövetségi legfőbb ügyészségnél, hogy rendelje el a férfi országos körözését. A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy a támadó megsebesülhetett, ezért a rendőrök megkezdték valamennyi berlini és Brandenburg tartományi kórház átkutatását.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!