2012. december 03., 07:572012. december 03., 07:57
A Csou nevű autópályán lévő, négy kilométer hosszú Szaszago-alagút boltozata egy 50-60 méteres szakaszon beomlott, és több gépkocsit maga alá temetett. Az autók összeütközése miatt egy kis zárt teherautó kiégett. Utóbbiban a katasztrófamentők elszenesedett holttesteket találtak. Az áldozatok pontos számát lapzártánkkor még nem közölték a hatóságok, két sérült nő biztosan van, őket kórházba szállították. Korábban hét eltűntről beszéltek, egy balesetet szenvedett nő pedig azt mondta: hat ember volt a környezetében, amikor sikerült kimenekülnie.
Jamanasi prefektúra rendőri szóvivője csak annyit mondott, hogy tudnak halottakról, de azt nem, hogy hányan lehetnek. Az NHK közszolgálati csatornának egy másik túlélő azt mondta, több mint egy órán át kellett botorkálnia, amíg kiért az omlás után az alagútból. A maga négy kilométerével a Szaszago-alagút az egyik leghosszabb Japánban. Azon az autópályán fekszik, amely Tokiót Nagojával köti össze. Az, hogy miért omlott be a boltozat, egyelőre nem világos, a baleset idején földrengést sem jelentettek a környékről.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.